Egy némafilm sikere a XXI. században
Miben rejlik az igazi siker? The Artist – A némafilmes

Sokat tűnődtem azon, hogy vajon egy rég múlt időket felidéző film, hogy kaphat egyáltalán Oscar jelölést ebben a látványorientált mozik világában. Kíváncsiságom odáig fajult, hogy belevetettem magam az éter sűrűjébe és némi nyomozgatásba. Számomra némiképp elfogadhatatlan, hogy a kor elvárásainak megfelelt, kasszasiker és tényleges elismerést érdemlő filmek egyszerűen említés nélkül kimaradtak az idei Oscar-díj jelölésből. Íme, a válasz a kérdésre.
Rövid történet:
Az év, melyben járunk – 1927, a némafilmek kora. A főhősünk pedig nem más, mint egy akkortájban tökéletes élet látszatát élő ember, George Valentin (Jean Dujardin), aki imádja munkáját és a felé irányuló rajongás fényében tündöklik. Mint majdnem minden főhőst, őt is eléri a szerelem. Beleszeret Peppy Millerbe (Bérénice Bejo) az egyre híresebb és nagyon gyönyörű színésznőbe, amikor is együtt dolgoznak egy filmen. A szokás hatalma a forgatókönyveken, hogy jó után rossz jön. A stúdió főnöke, Zimmer elmondja – érdekes ezt a szót használni egy némafilm esetében – Valentinnek, hogy a mozik jövője a hangosfilmben rejlik, de az ifjú sztár fittyet hány a sikerét is veszélyeztető fenyegetésre. Azonban kis idő elteltével a mozik dialógusoktól váltak hangossá, melyek sztárjává a főhős szerelme Peppy Miller avanzsálódott. George-nak pedig marad a küzdéssel teli élet. Vajon a némafilmesnek sikerül megtartania magasban ragyogó csillagát vagy az enyészeté lesz mindaz a siker, amiért egész életében küzdött.
Ebben rejlene a siker?
Bérénice Bejo argentin származású színész véleménye az, hogy egy film sikere a jól megírt forgatókönyvben rejlik. A fent olvasható rövid történet – véleményem szerint – egy teljesen átlagos siker-bukás sztori szerelmi szállal körbeszőve. A színésznő egy vele készített interjúban elárulta, hogy férje Michel Hazanavicius – aki nem mellesleg a film rendezője – róla mintázta Peppy Millert. Bérénice Bejo hozzátette, hogy a film sikerét nem csupán a különlegessége adta, hanem a remekbeszabott forgatókönyv, melyet szintén kedvese írt. Állítása szerint Michel H. képekben látta a történéseket, s ezért is nem írt dialógust a filmhez. A Peppy-t alakító színész elmondása szerint egy ideig szorongott a forgatásokon, mivel attól félt, hogy kollégái azt vélik majd róla, azért kapta ő a szerepet, mert a rendező felesége. Ezen kívül semmiféle zavaró tényezőt nem tudott megemlíteni a készítés során. Még az sem zavarta, hogy nincsen mondandója a filmben.
A film sikerét a májusi cannes-i premier indította el, ahol a legjobb férfi alakításért Jean Dujardin át is vehette a rendezvény díját. Majd ősszel a New York-i filmkritikusok az év legjobb filmjének választották a hollywoodi díjakat követően. Hazanavicius pedig megkapta a testülettől a legjobb rendező díjat. A decemberi Golden Globe-díjátadón pedig hat jelölésből három díjat vihettek haza. Továbbá a film zenéjét szerző Ludovic Bource részesült elismerésben, hiszen megkapta a filmdíjak ceremóniáján a legjobb filmzenéért járó elismerést.
Mindent összevetve nemes egyszerűséggel ki kell jelentenem, hogy egy jó forgatókönyv elég mindezen díjak elnyeréséhez. Ezzel csupán az a baj, hogy újabb kérdéseket vet fel. Hol vannak az olyan eszméletlen jó forgatókönyvvel rendelkező alkotások, mint a Drive, a Texas gyilkos földjén vagy épp a Sherlock Holmes – Árnyjáték!?
Záró akkordként engedjétek, meg, hogy saját véleményemet is kifejezve egy kedves brit történettel szolgáljak. Egy liverpooli mozi nézőinek abszolút nem tetszett a némafilmes produkció. Nemtetszésüknek hangot is adtak, és a mozijegy árát vissza is követelték olyan jogcím alatt, hogy a filmben nem volt dialógus és a kép mérete is jóval kisebb volt, mint azt a kor mozinézője megszokhatta.
Írta:
Kovács Róbert
Eddig 37 hozzászólás van a “Egy némafilm sikere a XXI. században”-hoz
By mezy007 on jan 28, 2012 | Reply
Rob! Elismerésem a cikkhez, mert ezzel a kérdéssel én is egyetértek. Ezt az Oscar-díj odaítélőinek kéne elolvasni. Remélem egy díjat sem nyer!!
By Swarm on jan 30, 2012 | Reply
“Hol vannak az olyan eszméletlen jó forgatókönyvvel rendelkező alkotások, mint a Drive, a Texas gyilkos földjén vagy épp a Sherlock Holmes – Árnyjáték!?”
Most komolyan? A Drive-ot leszámítva ezeknek a filmeknek hol van jó könyve? A Texas egy közepes krimi, a Holmes meg gyakran marha logikátlan.
Az Artist meg mellesleg egy szenzációs film és nem a története miatt. A mondanivaló, az üzenet az, amiben erős. És jó sok díjat fog nyerni! Örüljünk neki, mert pont egy szép fricska ez a mai látványorientált elbutult világban.
By mezy007 on jan 30, 2012 | Reply
Lehet, hogy ‘nagyszerű’ a forgatókönyve, de egy szóval semmissé lehet tenni azt: UNALOM!!!!!
Ha már egyébként itt tartunk, akkor a Sherlock Holmes jobb film mint a sz*r ‘Némafilmes’.
By Kovács Róbert on jan 30, 2012 | Reply
Örülök, hogy van véleményed! Guy Ritchie híres arról, hogy olyan csavarokat tesz a filmjeibe amelyeket nem mindenki ért meg és sokan tartanak logikátlan húzásnak! A Texas Gyilkos Földjén pedig még csak véletlenül sem krimi! Ha már a filmek stílusánál, műfajánál járunk. A TGYF egy thriller, nem is akár milyen! Véleményem szerint kicsit olyan, mint a Zodikáus vagy a Hetedik! A némafilmes pedig csupán azért lehet “jó” film, mert a mai kor mozinézőjét kizökkenti az úgymond “sablon-mozik” világából. Na de könyörgöm? Mi a célja egy filmnek? Mi a célja egy mozinak? Az, hogy szórakoztasson! Egy olyan világban ahol az emberekből már a személyes interakciók és személyes kommunikáció hiányoznak miért kell ezt még megfejelni egy néma filmmel. A XXI. század embere dialógusorientált, ezzel nem tudsz mit kezdeni! Mellesleg képzeld el, hogy beül 80 ember erre a filmbe egy terembe és pop-corn, meg kólát szürcsöl csak a fele! Már akkor élvezhetetlen!
“Az Artist meg mellesleg egy szenzációs film és nem a története miatt. A mondanivaló, az üzenet az, amiben erős.”
Kérdezem tőled azt, hogy, ha nincsen dialógus a filmben és még csak nem is a történet a lényeg, akkor mi az ami meghatározza a mondanivalót??? Valaminek meg kell határoznia egy filmet! Csupán azért kérdezem, mert amit ide leírtál az paradoxon! Egy filmben három dolog képes arra, hogy meghatározza a film mondanivalóját – természetesen lebutítva –
1. Dialógusok – ami ugye ebben a filmben nincsen
2. Az események láncolata
3. Zene
Az első ugyebár alapból nincsen jelen a filmben. A másodikat te zártad ki. A harmadik pedig annyira nem jó, hogy az első kettő nélkül önállóan képes legyen meghatározni a mondanivalót! Véleményem szerint egy film a kor elvárásait is beleszámítva csakis audiovizális formában képes szórakoztatni. Nem vagyok szűklátókörű, csupán nem látom értelmét annak, hogy a fenn írt dolgok nélkül a mai világ igényeinek megfelelő mozit gyártsanak!
Mindenesetre azt biztos, hogy ez már el van döntve és kész! Én már csak abban reménykedem, hogy az amcsiknak ki fog nyílni a szeme és egyetlen egy díjat nem fog kapni ez a film! Az underground kúltúra pontosan azért underground mert nem a “nagyok” közé való!
Have fun
Swarm
By M3NYUS on jan 30, 2012 | Reply
Nemrégiben néztem meg és tényleg jó film, le a kalappal, de nem Oscar díjas alkotás. Ugyan csak ezt mondtam a Király beszédére és a Vérző olajra is anno.
Az amcsiké az Oscar gála szóval…
By Swarm on jan 31, 2012 | Reply
Na akkor válaszolnék kedves Róbert. Remélem nem veszed támadásnak, igyekszem normális stílusban reagálni.
1: A Holmesban nem a csavarok a logikátlanok (egyébként aki azokat nem érti kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét), sokkal inkább az akciójelenetek. Persze legalább szórakoztató, ez is valami. A filmmel amúgy nincs bajom, sőt tetszett is.
2: A Tgyf pedig állapodjunk meg abban, hogy krimi/thriller. A Hetedikkel és a Zodiákussal nem érdemes egy lapon említeni, holott nem lett rossz, de nem fogunk rá sokáig emlékezni.
3: Szórakoztatás! Mit értesz ez alatt? A Zodiákus szórakoztató film? A nagy büdös lókakát! Mégis iszonyú jól fel van építve, feszült és tartalmas. A látványmozik zömét valóban az adja el, hogy szórakoztatóak, mivel ezek javarészt mellőzik a mondanivalót, a mögöttes tartalmat. Attól még, hogy egy film jó vagy leköt és érdekes, nem egyenlő azzal, hogy szórakoztató!
Az Artist viszont az. Poénos, drámai, megható, emberi, abszolúte feldobja a nézőt.
Láttad egyáltalán a filmet, mert a leírtak alapján erős kétségeim vannak!? És nem mellesleg van szöveg a filmben. Feliratnak hívják őket. Nem sok, pont annyi, amennyi az iránymutatáshoz kell. A többit elvégzi a zseniális zene és a színészek pazar játéka. Olykor egy-egy mimikával, gesztussal sokkal többet ki lehet fejezni, mint egy 20 soros monológgal.
És azért tetszett nekem, mert ahog leírtad, egy dialógusorientált világban pont egy némafilm mutatja meg, hogy van ötlet a filmiparban. Neked nem tetszik, sajnálom. Szerencsére többen vannak akik értékelik.
Nem akarlak meggyőzni, mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, ezért írtam én is. Szerintem 4-5 Oscar amúgy garantált, de majd február végén kiderül.
Ennyit szerettem volna, remélem nem bántottam meg senkit.
By mezy007 on jan 31, 2012 | Reply
Egy akciójelenet hogyan lehet ‘ nem logikus’?? Ez olyan mintha a szexjelenetre azt mondanád, hogy nem logikus…
Amúgy ne vegyél rá mérget, hogy nyerni fog. Tavaly is buktak filmek: Félszemű, A gyerekek jól vannak, stb. Ez itt is előfordulhat! Számíts rá!
By Swarm on jan 31, 2012 | Reply
Valóban nem a logikus a legjobb szó rá, vagy nem is az akciójelenetre kellett volna használnom a jelzőt. Az akciójelenet alatt történő események hagynak némi kívánnivalót maguk után, lásd: a vonatos jelenet.
Nem veszek rá mérget, de nagyon úgy tűnik. A rendezői, színészi kamara is díjazta az ottani tagoknak pedig elég nagy része az Akadémiában is benne van. Ezt nem én akarom így, szerintem nem az Artist a legjobb film 2011-ben, de akkor sem leszek szomorú, ha nyer pár aranyszobrot.
By M3NYUS on jan 31, 2012 | Reply
Na de állj!
Tavaly a Király beszéde is be volt harangozva, hogy fúúú ez Oscar díjas alkotás tuti. Az is lett. Szóval lehet ez fogja nyerni a díjak zömét, de kérdem én: ÉS??? Akkor mi van?
Hetedik, Harcosok Klubja, Nagymenők, Remény Rabjai…és még sorolhatnám, sok olyan film van amit nem díjaztak Oscarral és mégis maradandó alkotások!
Pl.: Drive, Warrior, 50/50, Fincher féle Tetovált lány, stb. filmek…Hol vannak a listáról? Jó van pár amit díjaztak valamire, de több jelölést is kaphatott volna. VAN AMI NINCS IS A LISTÁN!!! Ennyit erről….
By Swarm on feb 1, 2012 | Reply
Ezzel egyetértek. Az Akadémia hozott pár iszonyú borzasztó döntést idén (is). Drive, Warrior 1 jelölés? Vicc…
By lamella on feb 2, 2012 | Reply
The Artist egy oázis a pixelekbe sűrített technikailag csúcson lévő, de tartalmilag üres mozilufik sivatagában. Hogy szórakoztató az nem is vitás, más kérdés, hogy ki ez, kit a Transformers 3 szórakoztat. 4 Oscarban nagyon reménykedek: film, rendező, ffi főszereplő és zene.
By Alex on feb 2, 2012 | Reply
lamella:
Bocsi, de a Transformers 3-at nem jelölték a legjobb film díjára, így semmi köze egymáshoz a két filmnek. Előbb tájékozódj légyszíves!
És Rob-nak igaza van abban. hogy a Drive-ot, vagy a Shame-et kellett volna jelölni a legjobb filmre, és nem ezt. Ennek a filmek kérlek szépen nem itt a helye, és legfőképp nem most van az ideje.
By lamella on feb 3, 2012 | Reply
Alex:
Hol írtam, hogy jelölték a Transformers 3-at a legjobb film díjára?
By Alex on feb 3, 2012 | Reply
Ott kérlek szépen, hogy ahhoz hasonlítottad!
By lamella on feb 4, 2012 | Reply
Alex:
A 4. hozzászólásban írták: “Mi a célja egy filmnek? Mi a célja egy mozinak? Az, hogy szórakoztasson!”
Szórakoztatás szemszögéből vetettem össze a 2 filmet. Amúgy a Drive-nak és a Shame-nek is jutott volna még egy kiadó hely, de nem kapott elég szavazatot, így idén csak 9 jelölt van a maximális 10 helyett.
By Alex on feb 4, 2012 | Reply
Csak az a baj, hogy akkor sincs összefüggés a két film között.
By lamella on feb 5, 2012 | Reply
Alex:
Már hogy ne lenne.
By Alex on feb 5, 2012 | Reply
Ja, igen, mert mind a kettő film. És kb ennyi.
By lamella on feb 5, 2012 | Reply
Alex:
“Ja, igen, mert mind a kettő film. És kb ennyi.”
Ez alapján nincsen értelme semmilyen top listának, sőt az Oscarnak sem, hisz mindegyikben filmet hasonlítanak filmhez.
By Kovács Róbert on feb 5, 2012 | Reply
Ez az Alex! csak keményen
By lamella on feb 6, 2012 | Reply
Jaja, ne add fel
By Alex on feb 6, 2012 | Reply
Te meg ne légy seggfej!
Akkor áruld már el légyszíves, hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz!
Mert tudtom szerint csak annyiban hasonlítanak, hogy mind a kettő film. Mind a kettő teljesen más kategóriába tartozik. És mind a kettő teljesen más célból készült.
Az Artist az Oscar miatt készült, míg a másik egy filmsorozat lezárásaként, nyári blockbuster-nek szánva készült.
By lamella on feb 6, 2012 | Reply
Mindkét film azért készült, hogy szórakoztasson. Egyik embernek ez tetszik, másiknak az, harmadiknak mindkettő, negyediknek egyik sem. Bátorkodtam felhozni az éves filmskálából egy olyat, ami talán az Artist tökéletes ellentéte lehet, vagyis a Transformers 3-at, mivel szerintem a Transformers 3 inkább jellemzi az éves filmkínálatot mint az Artist. S ezért vettem össze vele, mint sablont az unikummal.
Azt írod e 2 filmnek nincsen köze egymáshoz. A díjátadók és különböző toplisták szerint pedig van.
Direkt Oscarra készült volna az Artist? 1-2 éve ti gondoltátok volna, hogy 2012-ben egy fekete-fehér francia némafilm lehet a befutó?
By M3NYUS on feb 6, 2012 | Reply
Én igen! Meg is álmodtam!!!
By Kovács Róbert on feb 6, 2012 | Reply
Öhmmm na álljunk meg egy szóra! Szórakozás! Ha most én készítenék egy felmérést arról, hogy a nép egy némafilmet vagy egy 5.1-s hanggal ellátott filmet nézne meg szerinted melyikre voksolnának? Ennek a kornak mások az elvárásai fogd már fel!Lamella légy oly szíves és – mint már sokszor mondtam más viták során is – támaszd alá az állításodat. Lehet itt dobálózni a szavakkal, de bizonyíték nélkül nem mész semmire…ez nem az Old Spice reklámja értsd már meg!!! Mint tudjuk az Oscar is a pénzről és a politikáról szól…A szórakoztatás fogalma pedig meglehetősen szubjektív, hiszen abban igazad van, hogy mások vagyunk, így minden egyes személyt más és más szórakoztat egy-egy film során…Szívből remélem, hogy egy ilyen múltból előrángatott “alkotás” nem kap egyetlen egy Oscart sem! Már csak azért is, mert voltak náluk sokkal jobbak…csak az akadémián belül is szűklátókörű lámák ülnek akik ha látnak valami régmúlt visszahozott dolgot akkor már egyből jaj de jó mert ők még tisztelik a hagyományokat…ugyan…szánalmas…figyelembe se vették az igazi XXI. századi komoly alkotásokat! Fentebb meg van nevezve jó pár! Ha pedig te is azt állítod, hogy ez a néma izé jó, akkor te is szűklátókörű vagy…kíváncsi lennék ha 10 év múlva megkérdeznélek, hogy mire emlékszel belőle, mit válaszolnál…nagyjából néznél bambán, mint borjú az új kapura…
By lamella on feb 7, 2012 | Reply
Igen sajnos ez a mi kritikánk, ahogy te is írod, hogy önmagában a technikai paraméterek már eldöntenének egy ilyen jellegű szavazást.
Tudom, hogy mik az elvárások. Ez a film viszont maximálisan szembe megy velük.
Melyik állításom szorul alátámasztásra? Hogy az Artist szórakoztató? Vagy hogy unikum az éves felhozatalban? Nem értem milyen bizonyítékról beszélsz.
S nem értem mennyivel “szűklátókörűbb” kardoskodni az Artist mellett, mint ellene.
S az Artist eddigi kritikai\díjazási diadalmenetét elnézve, nem az Oscar lesz aki vállára emelni a filmet. Ők csak a pontot teszik fel az ‘i’-re.
By Alex on feb 7, 2012 | Reply
Lamella: ott a pont, ahogy azt Rob leírta. A mai generációnak nem egy némafilmre van szüksége(rég elmúltak már az 1910-1920-as évek). A mai generáció nem fogja úgy értékelni ezt a filmet, mint pl: a Transformers 3-at, ahogy írtad. A mai generációnak a látványra és a hangeffektusokra épülő filmek jönnek be.
És lássuk be, az Oscar kezd eléggé elfajulni, ha tényleg egy ilyen filmet, ami nem ehhez a korhoz tartozik, a legjobb film díjára jelölik, miközben van egy jó pár másik film(amit itt már felsoroltunk), ami jobban megérdemelné az Oscar-t, mint ez.
By Kovács Róbert on feb 7, 2012 | Reply
Istenem! Komolyan mondom kérlek húzd már feljebb azt a nyamvadt kerítést!
Ki kardoskodik? Mi alátámasztjuk az állításunkat! Nem csupán üres közhelyekkel dobálózunk! Könyveld el, hogy neked tetszett és kész! Kérlek ne akarj egy teljesen filozófiai kérdésből itt világmegváltó vitát nyitni, mert nem fog menni! Vegyél be egy Xanaxot, nézd meg mégegyszer ezt a néma izét és akkor megnyugszol
Have fun sweetie
By ..... on feb 7, 2012 | Reply
Emberek!Lehet hogy nehéz észrevenni, de igenis van különbség film és film között.Bár azzal mindenképp egyet kell értenem, hogy ez a film nem a mai filmek közé való.Dialógus: semmi.De helyette van felirat?!Az nem egy és ugyanaz!Inkább hallanék egy kellemes, de komoly szinkronszínész hangot, mint sem a feliratot bámulni.Ezzel pusztán annyit akarok elmondani, hogy ez a film egy nagy hátránya.Egy film hang nélkül, olyan…mint egy film hang nélkül.
Nem teljes.
Teszem azt, vegyünk egy tortát.Alapvető része a cukor, liszt, tojás stb.Ez a film olyan, mint a példának szánt torta, ha az egyik alapvető rész hiányzik, úgy a torta nem lesz díjnyertes, ahogy a film sem lenne az a közönség szemében.Ismétlem, a KÖZÖNSÉG szemében (természetesen kivételek mindig akadnak).Hogy mi lesz a sorsa az Oscar-díjátadón, az engem már nem izgat.
By M3NYUS on feb 7, 2012 | Reply
Lehet veszekedni, hogy ez a film jó ez meg egy szar csak tudjátok, nem ti…nem MI döntjük el ki mennyi és milyen Oscart kap!…Hanem az Amcsik.
Valakinek bejön valakinek nem, magánvéleménye lehet az embernek és azt meg is oszthatja. Ha valakinek ez nem tetszik akkor reagáljon rá, de azt senki csak az Oscar emberei döntik el mint mondtam: Ki mennyi és milyen Oscart kap. Én úgy vagyok vele, hogy az idei díjátadón sok lesz az olyan nyertes aki szerintem nem érdemelné meg, de lehetnek még váratlan fordulatok. Viszont annak nagyon örülnék ha Rooney Mara megkapná mert 1 rész jobban megérdemli mint Meryl Streep a Vaslady miatt. Meg ő még fiatal és ha nyerne csak úgy kapkodnának érte!!!…Majd kiderül…Majd Ámeriká eldönti!
By lamella on feb 8, 2012 | Reply
Kovács Róbert:
Úgy tűnik eléggé különbözőek vagyunk. Ezt lásd abból is, hogy nekem megy személyeskedés nélkül is a beszélgetés.
Én csupán leírtam a véleményemet, ami idén egészen véletlenül egyezik eddig a
Boston-i Filmkritikusok, a Broadcast Film Critics Association Award,
Golden Globe, Las Vegas-i Filmkritikusok Szövetsége, Londoni Kritikusok Köre, New York-i Filmkritikusok Szövetsége, Phoenix-i Filmkritikusok Szövetsége, San Diego-i Filmkritikusok, Washingtoni Filmkritikusok Szövetsége és remélhetőleg majd az Oscar véleményével is.
Teljesen elfogadom, ha a többséget elriaszt egy filmtől korunk kötelező technikai paramétereinek hiánya. Szerintem viszont az is művészet, ha egy film 2012-ben ezek nélkül, feketén-fehéren, dialógusok nélkül, szembeszállva a kor trendjeivel, megidézve a filmtörténet egy jelentős korszakát szórakoztatva tud mesélni. Az Artist szerintem képes erre. S pont arról mesél, amivel láthatólag ezen a fórumon is szembe megy. Persze nyitottnak kell lennie erre korunk emberének, de mégis én találtattam szűklátókörűnek itt.
Kicsit a beszélgetés kapcsán nézelődtem az Artist kapcsán máshol is, imdb-n, fórumokon stb. S a számokból, kritikákból egyértelműen látszik, hogy amit írtam nem világmegváltó, nem úttörő vélemény. Csupán EGY vélemény.
By Alex on feb 8, 2012 | Reply
Kedves Lamella:
Nem riaszt el itt senkit se ez a film, de ma, 2012-ben nem egy ilyen filmet kell Oscar-ra jelölni. Ennek nem itt a helye, és nem itt az ideje. A néma filmek korszaka már rég véget ért, csak ezt a franciák valahogy nem fogták fel. És az Oscar zsűriének idén úgy tűnik, hogy most a franciáknak kell benyalniuk, mert tavaly az angolokon volt a sor(valljuk be, hogy volt jobb film akkor is A király beszéde mellett).
És ha már némafilm, akkor maradjunk Charlie Chaplin-nél, aki sokkal szórakoztatóbb volt, mint Jean Dujardin. És azok a filmek is sokkal jobbak voltak, mint ez.
Én személy szerint rajongom a némafilmekért, de ez meg se közelíti a régi némafilmek szintjét sem.
By Kovács Róbert on feb 8, 2012 | Reply
Hát mit is mondjak! Az alátámasztás túlzottan is sikerült! Ennyit a saját gondolatvilágodról! Az akinak van saját gondolatvilága nem hoz fel mások által írt véleményt! Ugyanakkor szólásszadabság van! Én még mindig remélem, hogy ez a korunkba nem illő valami nem kap egyetlen díjat sem! Lamellla…: Kicsit a beszélgetés kapcsán nézelődtem az Artist kapcsán máshol is” akkor miért ugatsz itt? ha csak most nézel utána máshol is! Ugyanis – már bocs- nekem az a munkám,hogy kvázi minden sz@rt felkutatok annak érdekében, hogy egy viszonylag objektív képet fessek egy filmről! szóval ha ezek után van hozzáfűzni valód akkor azt tedd OBJEKTÍVEN!!!!! ha nem tudod mi az ne okoskodj!!!!!
By Kovács Róbert on feb 8, 2012 | Reply
Valamint még annyit, hogy a franciák soha, de soha nem fognak felérni ahhoz a kultúrszíntérhez, mint mások! Legyen az bármely kultúra! Mindig mindent túlságosan a sajátjukra szabnak és nem a közönség igényére! Csak nézd vissza a történelmet!
By M3NYUS on feb 8, 2012 | Reply
Teljes mértékben osztom Alex véleményét!
Mint már mondtam nem volt rossz, de nem Oscar díjas alkotás, sem a film, sem a szereplők nyújtotta játék.
By lamella on feb 9, 2012 | Reply
Alex:
Hasonlíthatjuk Chaplinhez is persze, de nem hozzá mérten tarol, hanem a 2011-es filmterméshez képest. Szerintem abszolút megközelíti a régi némafilmek szintjét. Egészen egy “bizonyos” jelenetig el is feledkeztem arról, hogy ez egy tavalyi film.
A korábbi hozzászólásokban hiányolt filmek viszont úgy nem jutottak be Oscaron a legjobb film kategóriájába, hogy maradt még kiadó hely.
Kovács Róbert:
Leírtam, hogy szerintem milyen az Artist. Majd UTÁNA néztem a statisztikákat, kritikákat. Kíváncsi voltam, hogy egyedül Oscar bácsi vélekedhet e olyan begyöpösödötten, mint én? Kiderült, hogy nem. A véleményem megvolt már korábban is.
A port-ról tévedtem egyébként ide. Nem tudtam, hogy itt ez az arrogáns kiosztós stílus dívik. Mindenesetre továbbra is távol maradok attól a stílustól, amit te képviselsz, s hagyom, hogy jellemezzenek téged a saját megnyilvánulásaid:
“te is szűklátókörű vagy”
“ne akarj egy teljesen filozófiai kérdésből itt világmegváltó vitát nyitni, mert nem fog menni! Vegyél be egy Xanaxot, nézd meg mégegyszer ezt a néma izét és akkor megnyugszol”
“akkor miért ugatsz itt?”
“ne okoskodj!!!!!”
By lamella on feb 9, 2012 | Reply
Szerintem a tettei és állításai és stílusa jellemeznek egy embert. TV-t nem nézek egyáltalán kb. 6-7 éve. Úgy tudtam a díjátadók egy adott év filmtermését vetik össze nem egy évtizedét vagy évszázadét. A port.hu-ról csak ide tévedtem, infókat nem onnan vettem.