Életrevalók (Intouchables) – 2011
– Igaz történet alapján –
Rendező: Eric Toledano,Olivier Nakache
Forgatókönyvíró: Olivier Nakache,Eric Toledano
Szereplők:
François Cluzet (Philippe)
Omar Sy (Driss)
Anne Le Ny (Yvonne)
Audrey Fleurot (Magalie)
Clotilde Mollet (Marcelle)
Alba Gaia Kraghede Bellugi (Elisa)
Cyril Mendy (Adama)
Christian Ameri (Albert)
Valójában elég nehéz szavakba önteni azt az érzést, mely az Életrevalók megnézése után önti el az embert. A néző szívébe egyszerre költözik bú, fájdalom, együttérzés és harag. (Harag az igazságtalan élet, a fájdalmas állapot láttán.) Ugyanakkor talán egész életemben egyetlen ilyen alkotással sem találkoztam még, hiszen az előbbi ráhatások mellett mégis mosollyal ,mit mosollyal – folyamatos kacagással bírtam csak végignézni. Egy megvalósult és vadul örvénylő oxymoron-tengerben éltem végig a közel két órás – meghatódottság kontra fetrengve nevetés – okozta kettősséget, ezt a fantasztikus élményt, amit ettől a filmtől kaptam. Tényleg kevésszer, igazán kevésszer érzek akár csak hasonlót is mozizás közben. Ezt kaptam én az alkotóktól és reményeim szerint még több ezen cikket olvasó, leendőbeli „Életrevalók-fanatikus” is ebben fog részesülni, ha hajlandó egy kis időt szánni erre a műre.
Számomra külön nagy dolog, hogy végre ismét nem a látvány, a szuper hangeffektek, a 3D- vagy éppen a speciális trükkök hada tapasztja a nézőt a képernyő elé, hanem a mindent magával ragadó színészi játék, egy különleges életút és egy kiemelkedő forgatókönyv, melyet talán még nagyobb tisztelettel fogadunk, ha tudjuk, hogy igaz! Bizonyára ismeritek azt az érzést, amikor szó szerint lelkiismeret furdalást okoz, ha akár egy percre is meg kell állítani a filmet, majd a „kétbetűs kitérőt” követően, szinte futva mentek keresztül az egész házon, majd egy díjnyertes vetődéssel érkeztek vissza kedvenc foteletekbe… hát nálam ez állandósult miközben bambultam a képernyőt. Egy aprócska tipp: Ha nem akartok ebbe a csapdába kerülni, ne fogyasszatok sört, vagy nagyobb mennyiségű folyadékot miközben moziztok.
Maga a történet is magával ragadó: Egy balesetben nyaktól lefelé megbénult férfiről szól, Philippe-ről, akit François Cluzet személyesít meg. Remek humorú, a művészetek iránt kiemelkedő tisztelettel rendelkező, amúgy igen tehetős férfi mindennapjaiba csöppenünk, aki személyzetének, illetve vagyonának köszönheti, hogy életben maradt balesetét követően. Természetesen kevesen bírják, az amúgy megfáradt és folyamatosan élcelődő természetét, így elég nagy gyakorisággal választ magának újabb és újabb ápolókat. Így találkozik Driss-el (Omar Sy), aki lényegében csak a segélyéhez elmaradhatatlan munkaügyi igazolásért megy Philippe-hez. Driss személyisége alapvetően rengeti meg az egész épületet, hiszen nagyszájú, trágár, szókimondó ember, aki teljességgel mellőzi a szánalom érzésének legapróbb megjelenését is. Mind tudjuk jól, hogy nincs is annál rosszabb érzés, mint mikor szánnak minket és ezzel gyakorlatilag folyamatosan emlékeztetnek arra a tényre, hogy betegek, vagy éppen sérültek vagyunk. Így természetes, hogy Philippe megpróbálja alkalmazni a különös idegent. Aki a magával ragadó természetével, a mindent elsöprő humorával, a maga nemes egyszerűségével, kiragadja Philippe-et a mély depresszióból, ezzel okot adva az életben maradásra. Ennyit tömören, természetesen a többit látni kell!
Őszintén szólva elég ritka, hogy jómagam már-már rajongással egybekötött csodálattal tekintsek egy francia filmre. A francia filmgyártás számomra sokszor nem szól másról, mint a bárgyú párbeszédekről, bár olykor kiemelkedő látványvilágról, effektekről, de történet nélkül, vagy éppen rengeteg meztelenségről, néhol beteges művészfilmekről. Természetesen nem kívánom, hogy mindenki egyet értsem velem (unalmas is lenne úgy az élet), mindenesetre mostantól bárki kérdezné tőlem, hogy szeretem-é a francia mozgóképgyártást… határozott igennel kell válaszoljak. Az Életrevalók minden tekintetben tökéletes mű. Kiemelném a betétdalokat és azok szerepét illetve helyét, hiszen érződik, hogy nagy körültekintéssel és szakértelemmel válogattak az alkotók, valamint a képi világ is magába szippantja a nézőt, körbeöleli és kiemelkedő atmoszférát teremt végig az egész műben.
Végkövetkeztetésképpen feltétlenül nézze meg mindenki, aki tényleg jól akar szórakozni, valamint velem egyetemben, egy igazán jó filmre várt, amely nem csak elveszi azt az időt, amit ráfordítunk, hanem ajándékba ad egy olyan szemléletet, egy kimondhatatlan élményt, amiért érdemes a filmgyártás szerelmesének lenni! A mai látvány-orientált, sokszor semmitmondó és szó szerint haszontalan mozik között, egy ilyen gyöngyszemre akadni kisebb csoda. Ideális látnivaló, a már amúgy is vészesen közeledő, hideg, téli estékhez. Őszintén remélem, hogy nektek is legalább ugyanakkora élményt nyújt majd, mint nekem. Ha van olyan film, ami 10/10-es, akkor én ebben maradéktalanul megtaláltam!
Böszörményi – Halász Bence
Hatalmas film! Nagyon szépen összerakott „kritika” 🙂
már agyon rég megnéztem,nekem is nagyon tetszett,egyik kedvenc filmem lett :))
mindenkinek ajánlom 10/10
Köszi Rob!
Ami igaz, az igaz: A kritika nem valósult meg, de mit tegyek? Egyszerűen nem találtam benne kivetnivalót… 😀
Kedves Halász Bence!
Köszönöm amiért erőt adtál hogy megnézhessem.
Hamarosan nekilátok 🙂
Kedves Hipotézis!
Örülök,hogy erőt adhattam… már-már Jedi-nek érzem magam! 😀
Mindenesetre feltétlenül nézd meg, tényleg megéri!
Kedves Bence!
Nem hibáztatlak. Nem hiszem, hogy bárki is talált volna bármi kivetnivalót a filmben.
Életem egyik legjobb filmje, sok ember vehetne példát ebből a filmből mert nagyon sok mondani valója van a filmnek a felelősségről, igaz barátságról és még sorolhatnám. Lényeg az hogy érdemes rászánni azt a két órát az életünkből ^_^
Valamilyen okból erről a filmről eddig nem is halottam, mondhatni eldugták előlem. 🙂
Viszont rátaláltam és le a kalappal!
Driss (Omar Sy) szövegein behaltam, komolyan. 😀
Galambos Péter magyar hangja is remekül passzolt hozzá.
Tényleg érdemes megnézni akár többször is!
Kedves M3nyus!
Oly mohón elmerültem az eredeti műben, hogy valóban el is felejtettem kiemelni a magyar hangok tökéletességét is!
Galambos Péter hangja amúgy is számomra egy nagyon kedves orgánum, de Dunai Tamásra sem lehet sok panasz.
Azért csak melegséggel tölti el a szívemet,hogy mi magyarok is hozzátettünk egy picit…
Így még jobb lett, a már amúgy is tökéletes! 😀
A legjobb jelenet az operában van.
– Ez egy fa. Egy éneklő fa. Ráadásul germán!
Hát én feküdtem a nevetéstől! Ám a végén kicsordult a könnycsepp… megható film, keserédes tartalommal, remek játékkal és a maga egyszerűségében magával ragadó atmoszférájával.
Én már jó ideje néztem meg a filmet, és én sem találtam itt, csak keresgéltem a netten! Így akadtam rá:) És tényleg nagyon jó film, főleg mikor a lánnyal kekeckedik:) Érdemes tényleg megnézni:)
Szeretem az olyan filmeket, amire azt tudom mondani, na, ilyet még nem láttam! És ez egy ilyen film. Szuper a „kritika”, még úgy is meghozta a kedvem megnézni, hogy már láttam 🙂
Slánicz Dániel, ahogy ígéretemet tartva meg is néztem. Dániel, ha nem írtad volna kritikát mai napig nem néztem volna meg!!! Nekem az első ami feltűnt az a zenéje volt. Zene és a film között valahogy, de ügyesen megtalálták ezt a kapcsot amihez bele kellet illenie és ez számomra elsőosztályú volt! Meg kell hagyni franciák is tudnak olyat mutatni amiben van mondanivalója, bár sosem kedveltem a francia filmeket de ez most más volt mondhatnék sokkal de sokkal jobb alkotás lett.
Őszintén megvallva évek óta nem láttam ilyen jó filmet. Csak dicsérni tudok egy olyan alkotásért amelyben lélekben mély nyomot hagy a nézőkre. François Cluzet szerepért simán meg érdemelné egy Oscar díjat, csakúgy, mint a rendező Urak. Omar Sy-nek is kiosztanák egy Oscart. Nagyon de nagyon reménykedek, 2013 Oscar díj rendezvényen nem a fos filmekre osztanak ki mert ha mégis odadobnék egy atombombát:)
Visszatérve a film értékeléssel, nálam 10/10 🙂
Még egyszer köszönöm Slánicz Dániel kritikáért.
Kedves Hipotézis!
Jómagam is elismerem Dániel munkásságát, azonban bátorkodnék megjegyezni,hogy ezt a cikket én írtam! 😀
Egyébiránt a hozzászólásodban írtakkal egyet értek… 😀
Üdvözlettel:
Böszörményi – Halász Bence
😀
azonnal überkedvenc lett, a top 5-be ugrott. 10 pontból 11, mondhatni. 😉 a blue/green screen előtt játszott meg számítógépen összerakott filmek nem érdekelnek, ez viszont igazi FILM, életerőt ad, feltölt, amolyan feel-good-movie, ráadásul magvas gondolatokkal. már láttam párszor, de még fogom is. és azt is tudom, h nem fogom kibírni röhögés nélkül. megunhatatlan. a kritika pedig jó összefoglaló. köszi, Böszi! 🙂