Harry Potter 7 videó/előzetesek

Harry Potter és a halál ereklyéi videók

Az utolsó Harry Potter filmek jelentős része már nem a varászlóiskolában (főleg a kettévágott hetedik rész első filmje) játszódik, ezért a forgatás és maga a film is jóval változatosabb helyszíneken zajlott.

2011. június 17.

Harry Potter 7/2 második előzetese:

2011. április 28.

Az első előzetes a végső Harry Potter filmhez:

2011. március 18.

Az utolsó Harry Potter film első werkvideója:

2010. október 27.

Epic Final videó:

Először a régi részekből mutatnak felelevenítő jeleneteket, majd végül az utolsó részekről beszélnek az alkotók és a szereplők:

2010. szeptember 23.

Harmadik előzetes a Harry Potter 7-hez:

Ez a trailer csak az első filmből mutat jeleneteket, amiből megpróbálták a legakciódúsabbak összegyűjteni.

2010. június 29.

Teljes hosszúságú HP 7 előzetes:

Grandiózusnak ható előzetest vágtak össze az utolsó film(ek)hez, amiben úgy tűnik, hogy többnyire a második részből származó látványosabb jelenetek vannak túlsúlyban (bár az előző részeknél is szépen felcserélték az idősorrendet), és közben a szürke borongós felhők közt a legnagyobb jelzők jelennek meg, amivel csak egy filmet illetni lehet.

2010. június 6.
MTV Movie Awards promo: a zenei csatorna díjátadója alatt exkluzívan leadott előzetese, amiben már egy-két effektes jelenet is található.

2009. december
Az első videó: a hatodik rész duplalemezes dvd és Blu-ray kiadásán az extrák közt lelhető fel, aminek az első fele a forgatásról mutat egy-két képet, és közben a főproducer, David Heyman, meg a rendező, David Yates szól néhány szót, míg a második fele egy rövidke előzetes.

Kapcsolodó bejegyzések





  1. Eddig 60 hozzászólás van a “Harry Potter 7 videó/előzetesek”-hoz

  2. By Tioren on dec 8, 2009 | Reply

    Ez nagyon jó kis előzetes nagyon sok érdekességet helyszínét láthatunk benne.

  3. By pet97 on dec 8, 2009 | Reply

    jaja már nagyon várom!

  4. By luca on dec 8, 2009 | Reply

    juj biztos nagyon jóó lesz

  5. By O_O on dec 13, 2009 | Reply

    Bocsánat, tudom, hogy egyáltalán nem ide tartozik, de kkönyörögve kérek titeket, segítsetek…

    Kiskoromban láttam egy boszorkányos filmet, ami két csajról szólt. Egy vörösés egy sötétbarna vagy fekete-már erre sememlékszem. Az egészből annyi dereng, hogy miután apjuk meghalt, anyjukelküldte őket a mamáikhoz. Ott kitanulták a varázslatot… Öm, a családot egy átok súlytja-, miszerint egy feketebogár(halálbogár??) feltűnése és ciripelése(??) után valami halálos baleset éri a boszorkány férjét. Ezért a sötétbarna hajú csajszi, nem akar szerelembe esni,és olyan pasit “varázsol”(ha jól emlékszem porból, virágokból csinálja, 1 Holdfényes estén…asszem) aki nem létezik. Egyik szeme zöld, a másik kék, fekete haja van-ennyireemlékszem.Viszont őt-a boszit- megsajnálja a két nagyi és mégis szerelmbe esik. Lesz 2 lánya. És aztán itt is megjön a balszerencse. Felltűnik a bogár, ésa férjét pakolásközben elüti egy autó…. A testvérének, a vöröshajúnak, is van barátja és még nem halt meg. Ő mindig vagány és merész volt. Szóval, miutánmeghalt a férje elküldi a 2 kislányát anagyikhoz, DE megtiltja, hogy a boszorkány nagyik nekik is kitanírsa a varázslatokat-ugyanis meg akarja őket óvni az átoktól.
    A filmből csak ennyire melékszem. Az átok: Egy fiatal boszorkány(fekete hajú csaj volt) teherbe esett egy férfitól, de magára hagyta őt-hiába várta,hogy visszajöjjön. Nagyon mérges lett minden férfira és megátkozta a jövőbeli családját, minden nőágon, hogy a férjük haljon meg. Am ez a boszi, ha jól emlékszem rettegett volt avárosban. Mindig megúszta a halálbűntetéseket. Még arra emlékszem róla, hogy egyszer fel akarták akasztani, de a kötél elszakadt, így megmenekült. Ennyi…az összesamire emlékszem. Nem tudom mennyire segít, de ha valaki tudna segíteni, hogy a történet alapján mi a film címe nagyon megköszönném! Nem új film de nem is régi. szerintem úgy…hm…2000-2006-7 között lehet. Fogalmam sincs. És lehet, de csak lehet, hogy a sötétbarna hajú boszit, egy híres színész alakítja.

  6. By Likcad on dec 13, 2009 | Reply

    O_O-nak:
    A film címe Átkozott boszorkák, a két főszereplő: Nicole Kidma és Sandra Bullock.
    Tényleg jó kis fim. :)

  7. By Wendy on dec 13, 2009 | Reply

    A film címe: Átkozott Boszorkák
    A két főszereplő: Nicole Kidman és Sandra Bullock :)

  8. By Csilla on dec 13, 2009 | Reply

    Szis!
    Ez az Átkozott boszorkák, Sandra Bulloccal és Nicol Kidmennel. :) Én is Nagyon Szeretem!

  9. By Tioren on dec 14, 2009 | Reply

    olyan jol leirtad hogy megkivántam lol

  10. By cantri on dec 19, 2009 | Reply

    Az én duplalemezes DVD-men nincs is az extrák között!

  11. By Chester on dec 19, 2009 | Reply

    bár igaz az az érdekes az egészben, hogy ez az előzetes akkor jelent meg, amikor a dvd megjelent amerikában (dec. 8.), pedig a világ többi részésn már több, mint két hete kapható volt a dvd. gondolom ez csak az amerikaiknak szánt dvd csomagon lehet, ők mindig jobb dvd kiadványokat kapnak.

  12. By karcsi on feb 6, 2010 | Reply

    remélem jó lesz a film mert a könyv jó volt

  13. By Balázsi Alexandra on ápr 9, 2010 | Reply

    NEKEM AZ A VÉLEMÉNYEM HOGY EZ A FILM SZAR,HOKI

  14. By Dani on jún 7, 2010 | Reply

    Nekem meg az, hogy EZT A FILMET még nem mutatták be, úgyhogy nem tudhatod, hogy szar-e…

  15. By Yess on jún 29, 2010 | Reply

    A filmet télleg nagyon elcsezték az elözö(ek)ben -,-” Ha az elözö részben nem beszélték meg Harry-ék hogy mik lesznek a Halál ereklyéi akkor most ebben a részben honnan tudja meg miket kell keresni?? Ennyi a filmes logika..Most is kitalálnak vmit amnek semmi köze sem lesz a könyvhöz ..

  16. By Dani on jún 29, 2010 | Reply

    Nem hiszem, hogy az ha egy picit átírják, az árt a filmnek. Az lehet, hogy a könyvben jobb volt, de ettől még nem szükségszerű, hogy szar lesz csak azért, mert átírják. Attól egy film, mint film nem lesz szar. Az adaptáció nem azt jelent, hogy egy az egyben belerakják a könyvet. Max a könyv rajongói húzzák a szájukat. De attól még nem szar. A forgatókönyvírók meg azért keresnek olyan sokat, hogy megoldják az olyan problémákat, mint, hogy nem beszélték meg, hogy mik az ereklyék.

  17. By Yess on jún 29, 2010 | Reply

    Nem azt mondtam h szar a film..en csak a 6ot meg a mostanit nezem a filmet ugy h olvastam elotte a konyvet ..de azt mondd meg… ha egy csomo fontos dolgot kiraktak a filmbol akkor mi les z a kovetkezmenye a kovetkezo reszben?? (Mindegy mert ugy is meg tudjuk novemberben a filmben de azert nagy kocsogseg volt a filmesektol …)

    Bocsi csak angol billentyuzet azert nincs ekezet.

  18. By Criminal Mastermind on jún 30, 2010 | Reply

    By Yess on jún 29, 2010
    “Ha az elözö részben nem beszélték meg Harry-ék hogy mik lesznek a Halál ereklyéi akkor most ebben a részben honnan tudja meg miket kell keresni?”
    Ha olvastad volna a könyvet, (lehet, hogy így van, csak nem emlékszel rá) akkor tudhatnád, hogy a 6. könyvben szó sincs a Halál ereklyéiről. Szerintem te a horcruxokkal kevered, ami teljesen más tészta. ×SPOILER× A Halál ereklyéinek kilétéről Mr. Lovegoodnál derül fény, miután elolvassák a Három testvér meséjét. Így derül ki, hogy a halál ereklyéi a láthatatlanná tévő köpeny, a legyőzhetetlen varázspálca (Pálcák ura), és a Feltámadás köve. Szóval a Halál ereklyéiről először a hetedik részben van szó. ×SPOILER VÉGE× Szerintem így is fogják megcsinálni és jó kis befejezés lesz!

  19. By Yess on jún 30, 2010 | Reply

    Bocsi..igazad van..ossze kevertem, de a filmben (6) akkor sem emlitettek meg a horcruxokat pedig akkor beszeltek meg…

  20. By Criminal Mastermind on jún 30, 2010 | Reply

    By Yess on jún 30, 2010
    “Bocsi..igazad van..ossze kevertem, de a filmben (6) akkor sem emlitettek meg a horcruxokat pedig akkor beszeltek meg…”
    Ebben viszont teljesen igazad van. A filmben semmit nem tudunk meg a többi horcruxról, egyedül a naplóról, a gyűrűről, a nyakékről derül ki, hogy horcrux. Kíváncsi vagyok ezt hogy oldják meg a filmben. Nehogy elcsesszék mert az idegesítő lesz. Legalább az utolsó részben ne legyen sok hiba!

  21. By Dani on jún 30, 2010 | Reply

    Dumbledoe csak rávezette Harryt arra, hogy mik lehetnek a horcruxok, szóval valószínűleg egyedül is ki tudja találni. Nem kell sok ész (főleg úgy hogy Hermione is ott van) , ahhoz, hogy kitalálják, mik a horcruxok. Főleg, úgy, hogy az egész 6. évben Voldemort lelki világát meg múltját tanulmányozták. Elég egyértelmű lesz számukra is, hogy olyan dolgokat kell keresni, ami fontos neki (főleg annak tudatában, hogy az eddigi horcruxok is nagyon fontosak és meghatáozók voltak az életében). És azt meg tudják, hogy számára mik a fontos dolgok (pl. Roxfort, nagy múltú család). Hermione meg tutira olvasott valamit a házalapítók elveszett tárgyairól (a medál amúgy is ha jól emlékszem az egyik házalapítóé). Látjátok, én nem vagyok forgatókönyvíró mégis tudok logikus történetet arra, hogy honnan tudják majd, hogy mit kell keresni. Nekik meg valószínűleg sokkal jobb ötleteik is vannak. Ezzel semmit nem szúrtak el. Ja meg gondoljátok, hogy ezt nem szándékosan csinálták? David Yates rendez egymás után 4 filmet. Valószínűleg teljesen átgondolták az egészet és pontosan tudják, hogy hogyan lesz felépítve. Meg amúgy is… ha olyan apró részleteket beleraktak, mint, hogy Ollivandert elrabolják (pedig ha nem tudták volna pontosan hogy mi van az utolsó kötetben tutira kihagyták vola), akkor pont ezt ne gondolták volna át rendesen? Nem hiszem….

  22. By Yess on jún 30, 2010 | Reply

    vagy..Harry megkérdezi Dumbli festményétöl mik lesznek a horcruxok..vagy elolvassa a könyvet és onnan tudja meg xD
    am..igen minden horcrox egy alapítoé.
    Megértem hogy a forgatokönyvesek is jártak suliba és ki tudnak találni, de jobb lenne követ J.K Rowling kreativitását.

  23. By cantri on jún 30, 2010 | Reply

    Teljesen igazad van Dani. Végre valaki!

  24. By Dani on jún 30, 2010 | Reply

    És végre valaki aki egyetért velem! :)

  25. By LoOL on júl 2, 2010 | Reply

    már a 6 is egy ócskaság volt-.-’ nekem nem tetszett a könyv sokkal jobb és sokkal jobb az amikor magadnak képzeled el a dolgokat mert amiket a filmben látni hát kiábrándítóak… sok érdekesség és fontos dolog nem derül ki mint pl. h Voldemort honnan való igazából meg hogyan lett. pedig ez is fontos lesz… nah mind1. Már várom h lássam h h csesszék el az egészet megint-.-’

  26. By Dani on júl 2, 2010 | Reply

    Ha csak fikázni tudod minek nézed meg? Csakazért is lerombolod azt a világot amit a könyv közben elképzeltél? Ha igen akkor meg minek hisztizel? És honnan tudod, hogy ezek a dolgok nem derülnek ki még a 7.ben?

  27. By Yess on júl 3, 2010 | Reply

    LoOl!!! :D D
    Végre vki aki ugy látja a dolgokat ahogy én! Birlak tesó XD

  28. By cantri on júl 3, 2010 | Reply

    Akkor már hárman vagyunk. :)

  29. By Dani on júl 3, 2010 | Reply

    Abban én is egyetértek, hogy a könyveket és a filmeket nem is lehet egy napon említeni. A könyveknek van egy olyan hangulata, amit az írónő nagyon eltalált, de a filmesek nem igazán képesek visszaadni. Viszont szerintem minőség filmeket tesznek le az asztalra ráadásul (a kritikusok és a nézők többsége szerint is) egyre jobbak és kiforrottabbak a filmek. Csak el kell vonatkoztatni a könyvektől és úgy tekinteni rá, mit könyvadaptáció és mint film. Nem úgy, hogy na akkor ez sincs benne, meg ez is kimaradt… Elég unalmas lett volna a 6. film is ha az összes visszaemlékezés benne van higgyétek el. Meg kell tartani a film ritmusát.

  30. By lala on júl 3, 2010 | Reply

    Szerintem is meg fogják oldani ezt a kis problémát amit sajnos nem kalkuláltak bele a 6.részbe(horcruxok). Már nagyon várom a filmet. Az előzetest látva remélem itthon is 3d be fogják adni a mozik.Örömmel látom hogy ebben legalább bent lesz a harc Roxfortban nem úgy mint a 6. részben ahol a halálfalók csak besétálak és kisétáltak semmilyen ellenállás nélkül.

  31. By violette on júl 3, 2010 | Reply

    egy adaptáció sem lehet tökéletes. már csak azért sem, mert a könyv és a film alapvetően más műfaj. ha újra a könyv élményére vágysz, akkor olvasd el még egyszer!
    nekem bejöttek az eddigi Potter filmek, és néha jó bennük, hogy nem szó szerint a könyvet adják vissza – hozzátesz valami kis pluszt. igaz, a 6. egy kicsit gyengébbre sikerült, mint mondjuk a 3-5 epizódok, de azért azok elég magasra tették a mércét.

  32. By Yess on júl 3, 2010 | Reply

    -Dani! Igaz..nagyon unalmas lett vna ha minden visza emlékezést beletesznek (én a könyvben is néha áttugrottam néhány részt) de azért hogy Voldemort annyátnak vissza emlékezését mért nem tették bele? Pedig benne van a gyürü..és Harry nem tudta meg miért olyan Dumbli keze..
    -lala!!! Még jo hogy nem láttál semmit a 6-ban h besétáltak meg kisétáltak mert a könyvben is igy volt. De ha meg nekik mennek, azzal sem érnek semmit.

  33. By Dani on júl 3, 2010 | Reply

    Yess! Igaz, hogy a gyűrű történetét nem tették bele, de ha belegondolunk akkor ha választani kell, hogy mit hanyagoljanak akkor a gyűrű megfelelő, hiszen már úgyis elpusztította Dumbledore. És tulajdonképpen (bár nagyon érdekes, és árnyalja a történetet) fölösleges. Dumbledore pedig tesz valami olyan célzást, hogy a gyűrű Voldemort anyjáé volt és nem volt kellemes elpusztítani, majd felmutatja a kezét. Szóval de, megtudja, hogy miért olyan a keze.

  34. By lala on júl 4, 2010 | Reply

    Yess! A 6. részbe is volt harc a Roxfortba a könyv szerint ahol a vérfarkas megtámadta Weaslyék fiát stb. Amúgy szerintem + egy emlék belekerülhetett volna a filmbe (6.) ami arról szól hogy Voldemort elment ahhoz a nőhöz akinél volt a medál és a pohár. Akkor legalább 2 horcruxot tudtak volna… Bár a kígyóra nem tudom hogy jönnek rá, mert még a diadémra rájöhetnek azon a fonalon hogy Roxfort alapító ereklye.

  35. By Yess on júl 4, 2010 | Reply

    kifogytam az érvekböl…. Igazad van mindenben :D a filmesek okosak kitalálják mik lesznek, Dumbledor egy kochoog mert sosem mondja meg nyiltan mik a válaszok, és Daniel Radcliffe egy pocsék szinész XD
    ..ugy érzem ezek a beszélgetések egy szép barátság kezdetét jelzik XD :D

  36. By Dani on júl 4, 2010 | Reply

    Igen. Dumbledore szerintem is szemét. :D Végig mindent tud és mégse mond meg senkinek semmit.
    - lala! A kígyóra is simán rá lehet jönni, hiszen az is fontos Voldemortnak. A könyvben is ez alapján jönnek rá.

  37. By nKattee on júl 4, 2010 | Reply

    Szerintem meg elcsaeszték a 6-ot azzal, hogy a merengős részeket kihagyták…pedig egy csomó emléket a szüleiről,a horcruxokról meg mindenről onnan tud meg…azt is, hogy Piton kedvelte (sőt szerette) Lily-t…remélem a 7 I.,II. jók lesznek…

    u.i.:lehet, hogy már felhozott témáról írok, de ne olvassatok hülyének…nem volt időm az előző komikat is elolvasni…ez különálló vélemény.

  38. By Yess on júl 5, 2010 | Reply

    De arrol senki sem beszél a filmben mik történnek amikor Dumbledore behivja a szobájába Harry-t XD..jo igen tudjuk ,,visza emlékezés” meg ,,beszélgetlnek” xD
    És a legnagyobb a arc az egész HP-ben Bellatrix :D , meg Ron de az mellékes xD

  39. By Dani on júl 5, 2010 | Reply

    -nKattee: Szerintem azért nem tették bele, hogy Piton szerelmes Lilybe, mert a 7.ben (SPOILER) amikor Piton a halálakor átadja Harrynek az emlékeit akkor ez a téma is szóba kerül. Könyvben ez egyáltalán nem zavaró, de filmen unalmas lenne 2x majdnem ugyanazokat a jeleneteket végignézni. Ezért nem volt Roxforti csata sem.
    -Yess: Hát igen… Vajon mik történhetnek ott… xD Amúgy nekem is Bella a kedvencem :D És persze az őt megformáló Helena Bonham Carter, aki zseniális minden filmjében (mint ahogy itt is) :D Amúgy szerintem a fiatalabbakat leszámítva zseniális színészi gárda van a filmekben és ez teszi ennyire élvezhetővé. De a gyaerekszínészek is fejlődőképesek. Főleg ha nem szinkronnal nézzük (az sokat ront az ő játékukon).

  40. By Yess on júl 5, 2010 | Reply

    Jah…a fiatalok le szamitva mint pl: Daniel…pocsek szinesz lattam par filmjet de mindegyikben rosz volt..Emma is jo.. de meg van mit tanulnia :D
    Akkor volt a legjobb resz amikor Harry megitta a szernecse italt akkor nagyon birtam xD
    Am..en nem lattam meg eredetin mert az angol tudasom haat…eleg..gyenge xD

  41. By cantri on júl 5, 2010 | Reply

    Dani, megint egyetértek. Végre valaki, aki használja a fejét!

  42. By Dani on júl 5, 2010 | Reply

    cantri: Köszi. :D Próbálkozom. :D
    Yess: Hát az angolom nekem se olyan jó még mert eddig németet tanultam és az angolt csak 2 éve kezdtem, úgyhogy felirattal néztem. :D

  43. By Dani on júl 5, 2010 | Reply

    cantri: De látom filmkatalogus.hu-n, hogy nem csak ebben értünk egyet. :D (pl. Sweeney Todd) :D Már ha ott is te vagy Cantri.

  44. By Yess on júl 5, 2010 | Reply

    Perszeee Cantri mindig csak a Danival kell egyet érteni..én meg ,,buta vagyok” mert nem használom a fejem ..kk ezt megjegyeztem XD
    Dani : am..én meg több éve tanulok angolt de az elsö pár évben egy elééég..béna tanárt fogtam ki és hát..az alapok elmardatak :D

  45. By Dani on júl 5, 2010 | Reply

    Akkor nézd meg egyszer feliratosan. :D Én a végére már rájöttem, hogy nem is Daniel játéka idegesít annyira (hogy is mondhatnék ilyet a névrokonomra :D ), hanem a szinkronhangja.

  46. By Yess on júl 6, 2010 | Reply

    Jaj igen..az egoizmus xD Jó hogy Gacsal Ádám nem jó forditó , de ha megnézed Daniel arcát miközben jáccik…háát. Mondom akkor volt a legjobb amikor megitta szerencse italt mert akkor legalább elengedte magát. Meg láttam még pár filmjét de ugyan az arckifejezés mindegyik karakterénél..ne mond már nekem h ez a jo szinészi véna xD Mert akkor én is nagyon pro vok xD

  47. By lala on júl 6, 2010 | Reply

    Én is ha megtehetem nézem angolul magyar felirattal a filmeket. Sokkal jobb a szöveg is és nincs az az idegesítő gyerekhang amit nem értem hogy mért raknak be egy 17 éves fiúnak. Amúgy nem angol tudáson múlik mert én mióta nyelvet tanulok németes vagyok de mégis megértek pár szót angolul mióta angol filmeket nézek szval tanulásnak is jó :D :D:D

  48. By cantri on júl 6, 2010 | Reply

    Igen, ez a nevem a Filmkatalóguson is.)

    Ugyan Yess meg sem fordult a fejemben, hogy buta lennél.)

  49. By cantri on júl 6, 2010 | Reply

    Egyébként Radcliffet én sem tartom túl jó színésznek. Bár sokan túl is ragozzák, hogy milyen sz*r meg minden. Azért annyira nem rossz… A fiatalok közül Tom Felton (Draco) és Rupert Grint (Ron) képességei sokkal jobbak.

  50. By Dani on júl 6, 2010 | Reply

    Hát mi tényleg nagyon egyetértünk. :D

  51. By Yess on júl 6, 2010 | Reply

    Hát..ez nagyon aranyos :) :D
    Amugy cantri..jah..igen megsem fordult a fejedben ..persze xD
    És ha mindenben(!) egyetértetek akk köszi XD(az elözöre értem :D )
    Lala: akkor ha filmekböl tanulsz angolul gondolom már meg van a középfokud angolból XD vagy hogy egyáltalán miket tudsz..:)

    Am…de James és Oliver Phelps sem rosszak ahoz képest mennyit szerepelnek.

  52. By lala on júl 13, 2010 | Reply

    Jó is lenne egy angol középfokú:D
    De így is többet tudok angolul mint a tesóm aki már 3 éve tanulja az angolt:D

  53. By Niki on szept 20, 2010 | Reply

    Sziasztok. Szerintetek honnan tudnám letölteni a Harry Potter és én című dokumentumfilmet? (magyarul) Még az ncore-n sincs fenn. Ha van tippetek írjatok, köszi :)

  54. By Kereszt on szept 28, 2010 | Reply

    Szerintem azzal hogy 2-reszbol keszitik az utolso filmet elveszti a film a varazsat mivel megint par evnek kell eltelnie mire a premier eljut hozzank es arra ujbol meg kell nezni az elozot… ezt egy reszbe ossze lehetett volna suriteni csak igy nagyobb a bevetel… kar a filmert…

  55. By cantri on szept 29, 2010 | Reply

    Jól mondod össze lehetett volna sűríteni, de akkor egy olyan filmet kaptunk volna, amiből a könyv 70%-a kimaradt. Azt hiszem ennek senki nem örült volna…

  56. By Yess on szept 29, 2010 | Reply

    Nem..mert ha egy filmbe suritik az egeszet UGY rontjak el…mert akkor nagyon sok reszt kellene kihagyni…szerintem igy jo es majd csak jovore lesz a kovetkezo resz szal nem olyan hosszu ido…

  57. By Pepe on szept 29, 2010 | Reply

    Nekem csak az a bajom azzal, hogy kettévágták, hogy sok idő telik el a két rész moziba kerülése között…

  58. By Seeker on márc 18, 2011 | Reply

    mi az a “varászlóiskola” ?

  59. By Dani on márc 20, 2011 | Reply

    Roxfort

  60. By Dazz on máj 8, 2011 | Reply

    http://www.youtube.com/watch?v=GgIm9pnSoNU&feature=feedlik
    szinkronos előzetes

  61. By tomek on jún 22, 2011 | Reply

    Utos resz ez az Utolso resz!!!

Szólj hozzá