The Dark Knight Rises

A sötét lovag: Felemelkedés kritika

Mikor beültem a moziba teljesen görcsben volt a gyomrom, vajon, hogy fejezi be Nolan a Batman trilógiát. Az előzetest látván egy nagyon történet- és akciódús mozira számítottam. Végső soron meg is kaptam, sőt tán még többet is. Nolan valahogy olyan rendező, akinek a filmjei behúzzák az embert és nem engedik egy percre sem pihenni. Sokan panaszkodnak különböző blogokon, hogy miért nem mernek már 2 óránál hoszabb, vagy legalább 2 órás filmeket csinálni. Ezúton üzenem nekik, hogy mernek! A legújabb denevérfilm 165 perces vágott verziója végig feszíti az ember idegeit és mintha egy Guy Richie filmet néznénk – olyan csavarok vannak benne. A történet mindenkinek ismerős, hiszen már vagy fél éve erre vár mindenki. Érdekes módon a találgatásokkal ellentétben Ra’s al Ghul nem kapott különösebb tényleges szerepet a filmben. Bár ezt inkább mindenki egyéni gondolatára bíznám. Egy biztos, hogy ez a három film valóban egy trilógia, és könnyedén lehet kapcsolatot találni a részek között – és ez alatt nem a szereplőket értem. Apropó szereplők. Aki látta az Eredet című filmet, annak elég sok szereplő arca ismerős lehetett, például Joseph Gordon-Levitt, aki már a fenn említett filmben is jól alakított – hozzátenném, számomra ő volt az egyik legszimpatikusabb karakter, tán azért is, mert még nem kísértette meg a romlottság bűze és még mindig volt hite a jóságban -, valamint Marion Cotillard, akit Mal szerepében ismerhettünk meg az „incepcióban”. Drámai szálak nélkül egy film sem maradhat. Eme drámai szálakból egyet az Alfred-et alakító Michael Caine kapott, aki könnyeket csalt a mozi-nézők szemébe. Külön pozitívumot érdemel. Na és a szereplők közül ki ne maradjon az egyik legfontosabb: Bane. Számomra egy teljesen új, akár szimpatikus főgonosz is lehetne Tom Hardy alakításában, de Ledger Joker karakterével összehasonlíthatatlan. Míg Jokerről semmit sem tudunk, kész titokzatosság, addig Bane-ről legendák keringenek. Furcsa célokkal és még furcsább monológokkal tarkították tele az ő karakterét. Ahogy folytak az események és Gotham egyre inkább omlott össze, úgy kezdett az ember kételkedni Bane céljaiban. Akár egy brutálisan jó thrillerben, úgy folytak az egymást követő események. Bane karakterét szinte egy-egy pillanatra az ember még magasztalhatta is. A sorból természetesen nem maradhat ki Gary Oldman, aki egy igazán remek színész és mintha ráöntötték volna Jim Gordon karakterét. Akár csak az előző részben, itt is célkereszt-szerepet kap, mégis hátulról, sejtelmes módon érződik a személye. Olyan, mint egy árnyék, ami a sötétben is látszik. A forgatókönyv teljes mértékben követhető, de egyáltalán nem kiszámítható. Nem beszélve a személyiség- és karakterfejlődésekről, amelyek az egész filmben folyamatosan jelen vannak. A bűvös endinget pedig különböző pletykák szerint még a forgatókönyvbe sem rögzítették, csak a szereplőknek személyesen szóban mondták el, ezzel próbálva megakadályozni az esetleges kiszivárgásokat. A történetről még annyit, hogy kedves rendezőnk enyhén szólva a nézőkbe teszi az ideget az utolsó 3 perccel.

 

A sötét lovag felemelkedés teljesen az ellenkezője elődjének, legalábbis ami a látványt illeti. Egyáltalán nem sötét hangulatú –látványban -, kevés jelenet játszódik az éjszakában. Talán erre is utal a „rise” szó. Új járművek és brutálisan kemény harcjelenetek. Számomra pozitív dolog volt, hogy végre láthattunk face-to-face küzdelmet is, nem is egyet. Iszonyatosan jó és élvezhető jelenetekkel van tarkítva a film. Néhol, tán egy-két helyen érzékelhető egy kicsit a számítógépes technika, de hát ez legyen a legkevesebb. Sokat dolgoztak a CGI gárda tagjai és joggal megérdemlik mindenkitől a gratulációt. Sokak elégedetlenek voltak a Macskanő megjelenésével. Szerény véleményem szerint, mind az ő és mind Batman öltözéke rettentő precíz és jól mutató jelmez volt. Külön köszönet a rendezőknek és a casting tagjainak, hogy megmutatták Anne Hathaway-t feszülős ruciban és még Batman motorjára is rátapasztották. A robbantások és egyéb harci jelenetek aprólékosan és rettentő látványosan lettek megcsinálva. Szinte ámulatbaejtő módon fotózták a filmet, nem csoda, hisze Nolan „kedvence”, az Oscar-díjas Wally Pfister operatőrködött.

A film zenéje magáért beszél. Hans Zimmer ismételten egy olyan művet komponált a denevéremberhez, ami önmagában is egy kész szimfónia. Az előző két rész zenéje, egymáshoz hasonló, tán túlságosan is, ebben a részben azonban az „main theme”-t kivéve szinte minden új. Drámai dallamok, felemelkedő szólamok hada, amit a képekhez csatolva teljes átéléssel nézhetjük végig a filmet. Újdonság Zimmertől, hogy önálló komponálásaiban, ritkán használ kórust, amit a Felemelkedésben most nagyon jól tett, hogy kihasznált. A „deshi basara” mondat időnkénti felcsengése pedig nagyon hatásossá tette ezt az amúgy sem gyenge alkotást. A „deshi basara” egyébiránt annyit tesz arabul: felemelkedés.

Vége. Nolan és Bale világának legalábbis. Elmondásuk és hivatalos nyilatkozatok valamint egyéb sajtóértesülések szerint a fent említett két ikon nem kíván több Batman filmet készíteni. Ez azért dühítő, mert a befejezés rettentő kettős érzelmeket diktált az emberbe, sőt sokkalta inkább idegesítő volt. Mégis véleményem szerint inkább lépjenek tovább. Ez a trilógia így volt jó, ahogy. Kapott egy méltó befejezést, amit azért elég kevés film tudhat magáénak.

Értékelésem megegyezik az IMDB-n található számmal: 10/9.

Eddigi bevételek: $268,276,424 (2012-07-28)

 Írta:

Kovács Róbert

54 thoughts on “The Dark Knight Rises

  1. név

    Szerintem csak azért nem hagyta le vagy legalábbis közelítette meg mert a bosszúállók 3d-s volt és arra többen mennek el megnézni 😀

  2. M3NYUS

    név:

    Pontosan, IMAX 3D a legdrágább jegy (ha jól tudom) + a TDKR-nál ugye közrejátszott az aurorai incidens is!
    Bosszúállóknál nem volt semmi ilyen vagy hasonló.
    Azért egy ilyen esemény után megérdemel egy „GOOD JOB”-ot mert még mindig tart a film Felemelkedése!
    🙂

  3. Thiby

    Azt azért vegyük figyelembe, hogy a 3D-s jegyek drágábbak… A Bosszúállók jó képregényfilm, de nekem a Sötét Lovag a favorit. És az is marad:)

  4. M3NYUS

    !!!!!$1,005,196,000!!!!!
    Túllépte a 13. helyen álló Sötét Lovag bevételét ($1,003,045,358) így a 12. helyre került a All Time Wolrdwide Box Office listán!

    Szép munka volt emberek! 😀

  5. M3NYUS

    Azért elég szép teljesítmény AHHOZ képest, hogy a film nem 3D-s volt + még mondhatni „merénylet áldozata” is lett ugyebár.
    Azért annak még örülnék, ha az első tízbe belekerülne…az meg + poén lenne, ha még szerezne vagy 350 milliót és felkerülne a 4. helyre, de ez már csak álom.
    😀

  6. M3NYUS

    Jelenlegi állás:
    $1,041,249,000 és ezzel a 10. helyre lépett a listán maga mögé taszítva a Baljós árnyakat és az Alice csodaországban-t!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .