A megtisztulás éjszakája: Anarchia

A megtisztulás éjszakája: Anarchia – The Purge: Anarchy

amerikai thriller, 2014

  • amerikai bemutató: 2014. június 20.
  • rendező: James DeMonaco
  • szereplők: Frank Grillo, Zach Gilford, Carmen Ejogo
  • gyártó stúdió: Universal Pictures

Óriási pluszban zártak tavaly a Bűn éjszakája című film közreműködői, hiszen a mindössze 3 millió dollárból készült film harmincszoros bevételt produkálva, 90 millió dollárral zárt a világ mozipénztárainál. A folytatás gyakorlatilag már az első jegyvásárlónál eldőlt, a készítők pedig érthető módon, szeretnék addig ütni a vasat, amíg meleg. A második rész nem egész egy év alatt készül el, az első ötletfoszlánytól a legvégső vágásig nagyjából ugyanaz a stáb végzi a munkálatokat, akik az első részt is levezényelték. A produktum minősége – főleg az első rész felemássága miatt – meglehetősen kérdéses, annyi biztos, hogy a folytatás a folytatások elvárt pályáján fog mozogni – tehát mindenből többet, mindezt intenzívebben fogjuk az arcunkba kapni, a lakás fojtogató atmoszféráját pedig a vérvörös utcák sötétjére cserélik.

2013. február 13.
The Purge: Anarchy első előzetese

One thought on “A megtisztulás éjszakája: Anarchia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .