Tron 2 előzetesek és plakátok
A több, mint húsz évvel később érkező folytatásban az első részben a számítógépekben ragadt Kevin Flynn (Jeff Bridges) fia kezd el nyomozni az apja után, és eredményeket is sikerül elérnie, mivel ő is bekerül a virtuális világba.
2010.december 1.
Tron újra az Empire címlapján
Ritkán adatik meg egy filmnek, hogy többször is szerepeljen az angol filmes magazin borítóján, de a Disney idei legnagyobb vállalkozásának ez sikerült, így az Empire januári példánya háromféle címlappal fog megjelenni a három főszereplő arcképével.



2010. november 9.
Tron Legacy harmadik előzetese

Az új trailert szépen feltöltötték eddig még nem látott jelenetekkel, különösképpen a virtuálisvilágbeli akciókból láthatunk új részleteket.
2010. november 1.
Tron Legacy koreai poszterek:
2010. október 28.
Tron Legacy soundtrack részlet – Daft Punk: Derezzed

A híres francia elektronikus zeneduó, a Daft Punk fogja elkészíteni a Tron Legacy zenéit, amelyek közül a Derezzed című számból egy részletet közé is tettek a neten és hozzá egy videót is összevágtak a film egy-egy jelenetéből. A filmzenei album december 7-én jelenik meg.
2010. október 22.
Tron – Örökség poszterek:
Két érdekes plakát is megjelent a Tron Legacyhoz, az első a régi 1982-es Tron film poszterét idézi, míg a másik a soundtracket készítő Daft Punk került rá animált formában.



2010. október 9.
ElecTRONica rendezvénysorozat és a TRON éjszaka:
A Disney az évvégi szuperprodukcióját nemcsak mozgóképes alkotásként próbálja értékesíteni, hanem mint egy stílus, egy szórakozási forma.

Az ősz folyamán a kaliforniai Disneylandben, a Hollywood Pictures Backlotot alakítják át ElecTRONica rendezvényparkká, amiben a Tron látványvilágát idéző szórakoztató-egységek lesznek: játéktermek,bárok, diszkók és egyéb vidámparki látványosságok.


Továbbá október 28-án a világ számos IMAX 3D és sima 3D mozijában (Magyarországon is) tartanak egy vetítést a TRON éjszaka alkalmából, amin a filmből egy 20 perces részlete lesz megtekinthető.
2010. szeptember 15.
Az id. és ifj. Flynn:
2010. szeptember 11.
Tron Legacy Olivia Wilde (Quorra) plakát:
Promo videó – A Disney Channelen közzétett reklámelőzetes:
2010. augusztus 26.
Tron – Örökség magyar poszter:
Hazai plakát a Tron második részéhez, ami nem egy angol poszter lemagyarított változata, hanem egy teljesen új grafikát kapott, így a nemzetközi filmes portálokon is megjelent. Maga a plakáton Beau Garrett látható, aki egy Siren programot testesít meg a Tron virtuális világában.

2010. július 22.
Tron – Örökség harmadik előzetese:
A virtuális világból már jóval több minden látható, a megújított főhadiszállás és a játékok, továbbá pedig a megfiatalított Kevin Flynn-t (Jeff Bridges) is, akit több mint 25 évvel kellett fiatalabbá tenni.
2010. július 6.
Tron Legacy az Empire augusztusi borítóján
A híres angol filmes magazin kétféle borítóval jelenik meg a augusztusi száma, amiken a Tron 2 motorosai díszelegnek:


2010. június
Utcán a Tron 2 Comic Con reklámplakátjai:
A 2010-ben a San Diego-ban évente megrendezésre kerülő képregény, játék és film kiállításon a Tron – Örökség lesz az egyik legnagyobb érdeklődésre váró film, és így a jól ismert Comic Con plakátokra fölkerülhettek a film főszereplői, amik a dél-kaliforniai város főutcáinak az oszlopain szoktak kiakasztva lenni.
2010. május – fekvőposzterek:
állóplakátok:
Tron 2 előzetesek:
A látványvilág jelentősen megváltozott, hála a grafikus megjelenítések fejlődésének, így a fehér alapú világot felváltja a fekete alapú, amiben az élénk színek még jobban néznek ki. Az előző részekből megszokott ismerős elemek is visszaköszönnek felújított változatban, és újabb kiegészítők is érkeznek.
2010. március – Tron 2 trailer:
2009. július – Comic Con trailer:
tovább a Tron 2 – Örökség adatlapjára






















Eddig 9 hozzászólás van a “Tron 2 előzetesek és plakátok”-hoz
By yugioh76 on szept 21, 2010 | Reply
Az első részt még gyerekkoromban láttam és már akkor is magával ragadott a számítógép világa!
By Ati on okt 11, 2010 | Reply
Hát, én baromira várom a filmet!!!
By rick on okt 13, 2010 | Reply
Epic Fail írás. videoban DAFT PUNK VAN irva mikor ők draft punk
By Sylar on okt 14, 2010 | Reply
Rick: Te tévedsz, a Daft Punk nevében nincsen R betű
By rick on okt 15, 2010 | Reply
akkor az hibázott aki kiirta elsőre. de látom javitva lett
D
By vik1228 on dec 3, 2010 | Reply
A legfelső (2:31) előzetesnél 0:15-nél amikor a srác apja kimegy az ajtón érdemes megfigyelni a kép jobb oldalát, a villanykapcsoló(k) felett…. érdekes poszter…. vagy ez csak nekem furcsa? XD
By Feri on dec 5, 2010 | Reply
Egy kis poén
By alex on dec 19, 2010 | Reply
sziasztok honnan lehetne letölteni ezt a filmet!!
By Dávid on jan 5, 2011 | Reply
én már láttam a filmet.nem mondom hogy rossz de sztem lehetett volna jobb is.