Új Harry Potter-filmek a láthatáron

A Variety híre szerint az eddigi nyolc Harry Potter-filmet gyártó Warner Bros. és a filmek alapjául szolgáló regénysorozat szerzője, J. K. Rowling együtt fejlesztenek egy új Harry Potter-filmsorozatot. A filmekről egyelőre csak annyit árultak el, hogy sztorijukat Harry Potter iskolájának, a Roxfortnak a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) című tankönyve, illetve a tankönyv fiktív szerzőjének, Göthe Salmandernek a kalandjai inspirálták.

Harry Potter feltehetően nem fog szerepelni a filmekben, mert az új sorozat cselekménye hetven évvel korábban, New Yorkban indul majd. Az első film címe megegyezik a fiktív könyv címével, és ez lesz az előző nyolc filmben csak tanácsadóként részt vevő Rowling első önálló forgatókönyve.

27 thoughts on “Új Harry Potter-filmek a láthatáron

  1. M3NYUS

    Nem vagyok HP fan, de szerintem az összes közül toronymagasan a 3. és a 4. a legjobb. Ami utána jött azt viszont mind elszúrták, pont a leglényegesebb részeket főleg az utolsó részt.

  2. Péter

    Szerintem pedig a 3. film lett a legrosszabb. Lehet, hogy azért, mert azt volt szerencsém elolvasni, de a filmadaptáció nem tetszett. A negyedikkel egyetértek.

    Mindenesetre várom, mi sül ki belőle.

  3. xy

    Nekem az 1.2.3. nagyon tetszett(elég könyvhű volt).
    A további részek már egyre gyengébbek lettek
    az 5.rész volt szerintem a legszarabb.
    Könyvben is elolvastam mindet nekem az alapján
    a 6.tetszett a legjobban de könyveben egyébként
    mind sokkal jobb mint a film.
    Egyébként pont egy pár nappal ezelőtt jött szóba nálunk a film és épp arra gondoltam,hogy
    mivel elég sok fontos dolgot kihagytak a filmekből simán tudnának csinálni előzményeket.Erre jövök fel ide és ezt látom.

    Szerintem trilógiát fognak csinálni és:

    1.rész:ez szerintem Dumbledore-ról fog szólni
    (a 7-es könyvben elég sok minden kiderült róla
    a filmben viszont nem sokat foglalkoztak vele)
    2.rész:szerintem Voldemortról szól
    (a 6-os könyvben egy csomó emléket néztek meg
    róla a filmben viszont csak kettőt)
    3.rész:ez szerintem Harry szüleiről fog szólni

  4. TF03

    Szerintem mindegyik rész jó volt de a leggagyibb a 3. rész. Nem kéne bolygatni már a harry pottert. Lezárták kész vége. Minek kell abból még több részt csinálni?! Persze a pénz miatt. De szerintem be kéne már fejezni ezt a harry pottert.

  5. Astro24

    Valahogy sejtettem, hogy nem bírják abbahagyni. Márpedig valahol szerintem meg kéne már húzni a határt, és nem egy Barátok közt-höz hasonló 5000 valamennyi részt csinálni belőle.
    Bevallom nekem tetszett még régebben, mikor még alig 10 éves kis taknyos kölyök voltam, de azóta valahogy már nem érdekelt annyira a HP. Hogy őszinte legyek az 1. négy részt a moziba meg is néztem, és valahogy utána szertefoszlott a film iránti kíváncsiságom. Lehet ez azért volt, mert egyre unalmasabbá vált? Legalábbis szerintem… Habár én úgy gondolom ez az egész HP a kisiskolás korosztálynak készült. Viszont az utóbbi 3-4 rész már kezdett sötétebb hangulatba átmenni. Ami jó volt még az az 5. rész, de azt követően valahogy unalmassá váltak a folytatások, nem is beszélve erről a 7 rész 1/2-ről. Az biztos, hogy ez az egész szerintem egy eléggé fantáziadús kis trilógia, mint pl. a Star Wars, csak más a 2 világ hangulata…

  6. szbarna

    Jó lenne kicsit odafigyelni arra amit olvastok. Senki se állítja, hogy a Harry Pottert fogják megbolygatni, olyannyira nem hogy 70 évvel korábban fog játszódni. Éppen csak az univerzum lesz közös. Az lehet hogy egy fiatal Dumbledore lesz benne de ezenkívül semmi közös. Én kiváncsi vagyok mit hoznak össze.

  7. yumi

    Szerintem az emberek komoly problémával rendelkeznek értő olvasás terén, és a részleges figyelmüknek köszönhetően elég nagy faszságokat jelentenek ki….Függetlenül ettől a figyelemfelkeltő „ismertetőtől”, előfordul bárhol és bármikor sajnos.

    Igaza van szbarna-nak. Kevés jó minőségű fantasy jön ki mostanában (amiben nem a szerelem a fő téma), lehet szidni a HP filmeket nem is tökéletesek magam se kedvelek jópárat közülük, de még így is toronymagasan fölé emelkedik pár mozisorozatnak. Hiányzik ez a világ amit az írónő alkotott, így szívesen nézném Göthe Salmander kalandjait pl.

  8. M3NYUS

    Most nem akarok egy HP fan-t megsérteni, DE!!!
    Ez az egész egy az egyben a Gyűrűk Ura varázsló kivitelben. Miért?

    1. Adott egy bölcs mágus aki segít az ifjú barát/tanítványnak (Gandalf – Dumbledore).
    2. Adott egy legjobb barát aki a végsőkig kitart viszont szerencsétlen, csetlik-botlik (Samu – Ron).
    3. Adott egy kis „vakarék” (Gollam – Toby)
    4. Adott egy gonosz oldal ahol a sötétség harcosai tombolnak (Nazgûl – Dementor).
    5. Adott egy cselszövő, rossz KÍGYÓ (Kígyónyelvű Gríma – Perselus Piton).
    6. Adott a főhős akire nagy teher esik, azzal csakis egyedül kell szembenézni és minél közelebb van céljához annál fájdalmasabb lesz útja (Frodo és a Gyűrű – Harry Potter és a seb a homlokán mely fáj, ha Voldemort a közelben van).
    7. Adott egy/a sötétség nagyura (Sauron – Voldemort).
    8. Adott egy/a sötétség nagyura nem „normál” alakban (Sauron szeme – Voldemort arca, „szelleme” egy tanár fején = első rész).
    9. Adott egy később sötét oldalra tért barát (Szarumán – Peter Pettigrew akiből Ron patkánya lett).
    10. Adott egy óriás Pók (LOTR 3 – Harry Potter és a Titkok Kamrája).
    11. Adott egy veszélyes erdő (Fangorn erdő – Tiltott erdő).
    12. Adott egy vicces, szakállas, de bátor barát (Gimli – Hagrid).
    13. Adott sok szellem pajtás (a holtak szellemserege – a kastély szellemei).
    14. Adott egy sztori aminek a vége Happy End.
    15. Adott a jó és a rossz közötti kapocs (Az egy Gyűrű – Harry sebhelye).

    Persze más filmeknél is vannak hasonlóságok…de ennyi biztos nem! 😛

  9. cukidani

    Alapos felsorolás. Azt azért tisztázzuk, hogy Pettigrew inkább volt a háromtagú banda jól bejáratott csicskása, mint negyedik jó barát, Piton pedig – egy rövid periódustól eltekintve – sosem volt álnok kígyó. Oké, szolgálta voldemortot, végső soron rá nem álnok kígyóként gondol az ember, hanem egy bátor beépített emberként, aki átverte minden idők legnagyobb fekete mágusát. 😀

  10. yumi

    Ezen biztos nem fogunk összeveszni. Mert érezni a leírásodból hogy nem olvastad a könyveket. Mert nem is érdekel. Ez nem probléma. Csak akkor kérlek ne várd el tőlem azt hogy én ezekért a hasonlóságokért szeressem. Ráadásul elég gyenge összehasonlítás. Ha felsorolnánk a különbségeket nem érnénk a végére. Mondjuk a felsoroltak többnyire alap motívumok nem is értelek. Szellemek egy régi épületben uram isten. Nagy pók….hmmm érdekes lenne nagy pók nélkül a varázslatos lények óra, ha már volt benn griff….A jó és a rossz harca. No comment. A kiválasztott. Ha olvastad volna a könyveket tudnád hogy nem csak Harry volt a lehetséges kiválasztott. És ezt ő is tudta. Mondjuk nekem az iskola téma és a varázs világ nem varázs világ keveredése tetszik. Ez úgy tudom rohadtul nem volt a Lotr-ban. Pont azokért a dolgokért értékes amiben különbözik, amit hozzáadott az írónő a fiataloknak szánt átlag fantasykhoz. De ezen kár vitázni mint mondtam mert meg lehet forgatni a kést bármelyik nagy filmben, felsorakoztatva a hasonlóságokat. Pár dologban tévedsz,de ez csak azért van mert nem olvastad a könyveket, és volt bőven gyenge HP film ami egészen eltért a könyvtől, vagy nem mondott el mindent és megtévesztő volt.

  11. M3NYUS

    Ez csak egy kis összefoglaló volt az én részemről amit nem kell komolyan venni csak azért érződik, hogy van hasonlóság…a filmszéria között! Persze könyvben ez más mint szinte minden könyvadaptációnál ezt aláírom, a LOTR-nél is voltak dolgok amelyek (részben) másként voltak a könyvben.

  12. amanojaku

    a gyűrűk ura alapján nem tudnánk törvényeket, mindennapokat, teljes világot kiépíteni, de rowling szériájában egy ilyet létrehozott!

  13. Ellenman

    Te idióta! Mielőtt nekiállsz fikázni a történetet, előbb olvasd el, mert a negyede sem stimmel annak, amit irtál! Majd utána verd itt a nyálad!

  14. Levenet

    Nade most komolyan? Lehet hogy csak én vagyok így de számomra sztori lezárult. Most nem értem minek akarják újra életre kelteni? Na de ez az én véleményem. Amúgy meg ha lesz fojtatás már csak kíváncsiságból is megnézem.

  15. LeoFan

    Tökéletesen egyetértek veled Levenet.
    Én sem értem minek kell Újra kezdeni.(Jó a pénzért)
    De én is megfogom nézni ha megcsinálják.

  16. levi

    kedves „M3NYUS”
    én sem akarlak megsérteni de akármilyen furcsa piton az első résztől kezdve a „jó” oldalon állt ezt grímáról nem mondhatod el egyébként meg pitonnak van az egyik legkidolgozottabb, legérdekesebb karaktere még ha ellenségesen viselkedik is.Bocs h kötekszem 🙂 a többiben igazad van 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .