X-Men: First Class


Az első Marvel-film az X-Men – A kívülállók volt még 2000-ben. Azóta a filmstúdiók egyre több képregényt adaptálnak. Természetesen nem csak a Marvel Comics tulajdonában álló képregényeket vásárolják fel. 2000 óta közel 70 adaptáció készült különböző képregényekből. Az X-Men talán a legismertebb a Pókember és Batman mellett.

Az első három rész hatalmas sikert hozott az alkotóknak. A mostani rész azonban rendhagyó mozivá növi ki magát. A képregénymániás rajongók hatalmas tábora is azt hangoztatja, hogy az X-Men: First Class az eddig legjobban elkészített X-Men film. Nem csoda, hiszen aki látta is az első három felvonást, még az sem tudhatta pontosan, hogy honnét indulnak a szálak. Az első részben in medias res módra puff, a történet közepébe csöppentünk, semmi előzmény, hogy ki kicsoda. Valamelyest ez a „tudatlanság” adta meg az igazi ízét és izgalmát a filmnek. A három részt követően a készítők úgy döntöttek belecsapnak a lecsóba és elkezdik a már jól megszokott előzményfilmek készítését. A Farkassal kezdték – igaz, hogy ő nem farkas, hanem rozsomák – majd úgy gondolták, hogy őt kiveszik a középpontból és a fanatikusok számára két fontos karakter szálát kezdték el szőni. Charles Xavier és Erik Lehnsherr a mozgatórugója ennek a tényleg pörgős több mint 2 órás mozinak.

Megjelennek új szereplők is a filmben, akiket valamilyen oknál fogva,  a későbbiekben néhány kivétellel nem láthattunk az X-Men filmekben. Az előzményfilmekkel kapcsolatban tán ez a legnagyobb probléma: nem tudják úgy megcsinálni, hogy az a szál ami, mellett végighúzódik a cselekmény tökéletesen oda vezesse a nézőt, ahol az  előtte (időben) elkészített részek cselekményei zajlanak.  Az X-Men: Elsők végig akciódús és a történet maga, feszítő és izgalmas. Végre készítettek egy olyan filmet, amiben kiderül, hogy ki honnét jött és merre ment tovább. Tán többek közt én is ezért tartom az eddig legjobb X-Men filmnek. Tényleg ajánlom mindenkinek.

Írta:
Kovács Róbert

Kapcsolódó bejegyzések





  1. Eddig 6 hozzászólás van a “X-Men: First Class”-hoz

  2. By Chris on jún 21, 2011 | Reply

    Hát szerintem meg ez a leggyengébb rész.Még a X-Men Kezdetek: Farkas -nál is .És van benne egypár logikai buktató is.Sokkal többet vártam az egésztől,ahogy beharangozták az egészet.Persze nem azt mondom hogy rossz film de nem kimagasló a mostani film kínálatból.Pláne az alapfilmekhez viszonyítva.Elég gyenge lett a szereplő garda is (kivéve Michael Fassbender/Magneto és Kevin Bacon)James McAvoy már a Wantedbe se bírtam szerintem elég nagy hiba volt felkérni a szerepre.A többi mutánsról meg ne is beszéljünk,elég gyenge volt a készítők fantáziája a képességek terén.Csupa olyan volt ami már az előbbi részekbe voltak.Nicholas Hoult alias Hank McCoy/Beast meg egyenesen röhögő görcsöt kaptam amikor átváltozott Beast-é.Mindegy ez az én vélemény bár elég sok ismerősöm osztja,de még egyszer mondom azért meg lehet nézni egyszer kétszer.de nem fogja megváltani a világot legálább is nálam.

  3. By Benc3 on jún 21, 2011 | Reply

    Én is nagyon szeretem az X-Men filmeket( már a rajzfilmsorozatot is szerettem). Így visszagondolva talán tényleg ez az X-Men film lett a legjobb!(de természetesen jövőre jön az X-Men: Kezdetek Farkas 2, és 2013-ra egy újabb X-men, ami talán az X-Men az ellenállás végének (2006)lesz a folytatása;)

  4. By Rob on jún 21, 2011 | Reply

    Jogos némileg a felvetésed Chris, de szerintem nem is igazán a szereplők válogatása és a képességek kialakításán volt a fő hangsúly, ahogy azt az első 3 részben láthattuk. Itt a Dr.X és Magneto konfliktusának kialakulásán volt a hangsúly, a többi csak mellékes.

    Benc3: kíváncsi leszek a farkas 2-re bár szerintem lassan az X-Men is lerágott csont lesz…igaz ha tudnak újat mutatni, mondjuk esetleg egy 3D-s alkotással rukkolnak elő – mert hát most ugye ez dívik -. ezzel csupán az az egy bökkenő, hogy 2013-as megjelenésével sem tudná überelni az Avatar 2-t – legalábbis szerintem -.

  5. By amanojaku on aug 4, 2011 | Reply

    az x-men körülbelül 50 éves. tehát rengeteg filmet lehet még belőle csinálni. nehezen fog eljutni a “lerágott csont” szakaszhoz, Rob.

    szerintem ez egy nagyon jó film lett, Farkas(rozsomák) jól lekoptatta Xaviert :D

    és a képességek nem a filmkészítők fantáziájára van bízva. az itt felvonultatott mutánsoknak mind története van a Marvel univerzumban 50-60-as évekbeli születésük óta

  6. By M3NYUS on aug 24, 2011 | Reply

    Nekem valahogy nem jött be ez a rész túl buták voltak ezek a mutánsok, lepkecsaj, meg Sikító srác…hát nem tudom a zene jó volt Fassbander meg Mcavoy jók voltak, de valahogy mégsem jött be, ez is gondolom más képregény kötegből készült (válasz azoknak akik azt mondták hogy mekkora baki hogy a végén lebénul, az ellenállás végében meg jár! Kezdetek farkas végén ott áll aki csak egy CGI emberke már nem azért de jól látható aki nem hisz nekem Wikipedián keressen rá Patrick Stewartra vagy a filmer) mint a Sötét Lovag, az is eltér a Tim Burtonös Batmantől….végére csak annyit mondok kijön dvd-n megnézem még 1x hátha jobban érdekelni kezd….vagy nem.

  7. By Watcher on nov 7, 2011 | Reply

    Hát, sajnos azt kell mondanom, hogy más Marvel adaptációkhoz hasonlóan ez se jött be nagyon. Nem volt rossz, ahogy (más Marvel adaptációk sem) de nem az a kategória, amitől újra és újra meg akarnám nézni, és azért valami ilyesmit várnék tőle.

Szólj hozzá