Jurassic Park 4 – Jurassic World (3D)
amerikai fantasztikum/kalandfilm, 2015
- magyar bemutató: 2015. június 11.
- amerikai bemutató: 2015. június 12.
- rendező: Colin Trevorrow
- főszereplők: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Ty Simpkins, Jake Johnson, Nick Robinson, Irrfan Khan, Vincent D’Onofrio, BD Wong, Omar Sy, Judy Greer
- gyártó studió: Universal Pictures
- további részek: Jurassic Park filmek
1993-ban a filmtörténelmet változtatta meg Michael Crichton könyvéből készült Jurassic Park. 1997-re el is készült a folytatás, ami visszafogottabb sikert ért el, míg 2001-ben a harmadik rész már igen mérsékelten teljesített. A negyedik rész eljövetele ezért is akadályokba ütközött, ráadásul a történetet már nem lehetett hova folytatni, hisz csak két könyv szól az őslényparki szörnyekről. Végül a Universal Pictures rendezőnek Colin Trevorrow kérte fel, aki eddig a Kockázatos túra című filmet rendezte, míg forgatókönyvíróknak Rick Jaffa és Amanda Silvea szerződtették, akik a Majmok bolygója: lázadás történetérét köszönhetjük.
A történet a korábbi park katasztrófája után húsz évvel játszódik ugyanazon a szigeten, ahol egy teljesen újragondolt őslény-világot hoztak létre. A látogatok özönlenek, és az éhes kíváncsiságuk kielégítésére már nem csak a dinoszauruszok újraélesztésével próbálják kielégíteni, hanem egy hibrid szörnyeteget is létrehoznak.
Jurassic World előzetes:
további Jurassic World képek/videók
teaser nem szokott két és fél perces lenni
Lehet tudni mi lesz végül a története a filmnek? Olvastam sok mindent már.
Nekem egyébként a második rész tetszett a legjobban, aztán az első, és a harmadik következik. A 3. nem volt már olyan jó, de elment. Remélem a 4. megint jó lesz, és a dínók is élethűek lesznek mint az előző részekben.
Amanojaku:a king kong teaser trailere is 2:30 hosszú.
Beto23:röviden egy új park nyílt 22 évvel a park eseményei után,ahol valahogy(feltételezések szerint az új hibrid miatt) elszabadul a pokol.
Remélem az elődökhöz hívem itt is lessz egy T-rex vs ????
Szerintem gagyi lett az új plakát… Nem értem, miért ajnározzák annyira.
Jurassic World zajlik két évtizeddel az első eseményei után , egy új park épült a hírhedt szigeten napi 20 ezer látogatóval, Pratt karaktere játszik egy tudóst aki kutatásokat végez a dinoszauruszokon, lesznek „szocializált” raptorok, egy új hibrid dinó amit a park genetikusai készítenek és káosz…
http://i1.wp.com/www.auditionsfree.com/content/user/2014/04/jurassicWorldCastingCall2.jpg
https://www.youtube.com/watch?v=RFinNxS5KN4
Asszondja betanított raptorok meg T-Rex-ek, és a végén tényleg ott mennek el mellette miközben cangázik….apu fortyogó epéje vagyok…ezt még nagyon emészteni kell.
Azért az a cápa a medence fölött szépen befigyelt… Az a valami simán felzabálhatná a páholyt.
Jó lesz, jó színészekkel méghozzá! 😉
eszméletlen ,nagyon várom ,nekem nagyon is tetszik ha van szelid tigris ,oroszlán miért ne lennének dinoszauruszok?A DINÓK jól megvannak csinálva ,szerintem
Nézzétek meg alteron trailerelemzését a youtubeon mert nagyon király! Amúgy ha megnéztétek láthatjátok hogy egy helyen nincs igaza. Mikor azt mondja „itt láthatjuk elöször a génmodositott dinót” akkor szerintem aznem az volt hanem t rex.
mer amikor a falon a kar molárnyomokat mutatják kiderül hogy három karma van a „d rex”-nek. Meg a mutatott rajzon is három karom látható azemlített pillanatban amikor a díno Prattet üldözi csak kêt karom van. Tehát sajnos a D-rexet nem láttuk a trailer alatt.
Persze, hogy nem láttuk még. Sose szokták a titokzatos dolgokat egyből az 1. előzetesben bemutatni… Akkor már nem is lennének az emberek annyira kíváncsiak a filmekre.
Az a valami egy Mosasaurus, a Kréta kor legrettegettebb tengeri őshüllője.
Egyébként a hibrid dinót Diabolus rexnek hívják.
Én már nem bírom kivárni a június 12-t, most akarom látni!!!
Azért Richard Attenborough (John Hammond) kaphatott volna egy kis szerepet benne 🙂
Ő meghalt nem ? vagy én tudom rosszul ?
Cherokee Ő már meghalt.
Cherokee: és hogyan is? Szegény idén halt meg!
Háát én nagyon szeretem, de nem bírom kivárni a júniust!!!! 🙁 Naponta nézem az 1., 2.,3. részt!! 🙂
Imádom, de nem bírom kivárni a júniust!!!! 🙁 Naponta nézem az 1., 2.,3. részt!! 🙂 de John Hammondot sajnálom!! 🙁 Elvileg ő alkotta ezt a parkot! 🙁
már el modernizálják ezt a filmet ami gáz
én megáljt parancsoltam magamnak a 3. rész megnézésével.. 1 a spyno nem erösebb a t-rexnél könyebb csontozatu volt a melsö végtagjai noha erösebbek voltak de anyira nem h kitörje vele a t-rex nyakát ez 1 vicc, a t-rex 3.5 tonnás harapásátol felse kelhetet volna és nem kicsit csusztattameg a füldön a spynot atol meg kikelett volna nyulnia de nem felkelt és kitörte a nyakát.. töb utánanézés utánsem értem lehetetlen h kinyirja és nem is egyidöben éltek ez 1 példa rá hogy keverve volt minden stegoszaurusz t-rex 1 idöben? WTF milio évek…
T.rex:Ez a Jurassic Park,itt a több millió éves különbség nem akadály.Viszont az a harc a JP-3-ban tényleg hülyeség volt(és nem azért mert a T.rex alulmaradt),ezért is reméllem hogy a JW-ben hanyagolják a T.rex vs „másik nagy theropoda” jarcot.
Június 11-e magyar premier!!!!!!!!
Nem tudom hogy vagytok vele de én akárhányszor megnéztem az
Előzetest és mikor oda ért ahoz a részhez hogy lejátszák a zenét és így hogy le van lassítva nekem mintha belülről nem is tudom mintha megmaradt volna valami és ezért azt érzem hogy a film hangulata teljesen más lesz mint a többié nem is tudom talán komolyabb
Én meg úgy vagyok vele,hogy minek kell minden jó lezárt filmet folytatni ? Terminátor folytatás , Jurassic Park folytatás , Start Wars folytatás MINEK EZEK ? A start wars-ból elég volt 6 rész szépen megoldották a befejezést erre megint egy film minek nem kell ez nekünk. Annyira látszik,hogy csak a pénzre hajtanak . Minden jó filmet tönkretesznek egy folytatással vagy többel.
nem ide csak reagálás kommentre: A Star Wars-hoz eddig nem kéne panaszkodni. Komolyabban veszik ezt a filmet, mint anno a második trilógiát. Figyelnek hogy visszaadják az eredeti hangulatát, amennyire lehet, és normális díszleteket használnak, nem pedig mindenütt zöld háttér és CGI fal mert az olcsóbb mint egy igazit felhúzni.
Ide: Ez a JP kicsit fura. az ötlet jó, hogy megvalósul Hammond álma, de eljátszani negyedjáre is ugyanazt… ugyanazon a szigeten… dínóhibrid szönnyel és beidomított raptorokkal… nem kell köszi. Ha én csinálhattam volna, egy dél-amerikai kutatóbázison lenne, az sokkal nyomasztóbb elveszve egy kontinen mélyén mint egy fényes, technológiával körülvett kis szigeten, ahol gonolom véletlen minden működésképtelen lesz – megint.
na ha te csináltad volna akkor meg én nem nézném meg .SZERINTEM NAGYON JÓ LESZ
Azért ebben a részben ha dínóra lőnek „fegyverrel”,remélem itt már megsérül,vagy belehal,nem úgy mint az előzőekben,hogy golyóállóak voltak,bármilyen vastag is a bőrük.
Spoiler
Kemény lesz mikor Chris Pratt odaugrik a raptorok elé hogy ne bántsák szegény tagok,és azok szót fogadnak neki,vagy mikor a repülő dínók megtámadják a helikoptert