Oscar-díj

Az Oscar-díj (Academy Award)

Az Oscar az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja 1929 óta. Hivatalosan Akadémia-díjnak (Acedamy Awards) nevezik, amit Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki.

A díjátadó eseményt február végén, március elején szokták megtartani Los Angeles-ben a Hollywood-i Kodak Színházban. A filmekre az akadémia tagjai szavazhatnak, kiknek száma eléri a 6000 főt. A jelölés feltétele hogy a filmnek az előző év valamely napján kell bemutatni Los Angelesben. A kategóriák száma eléri a 24-et, amelyek egyenként öt-öt jelöltet tartalmazhatnak, kivéve a technikai kategóriák, amelyek 3-3 jelöltet, és 2010-től a legjobb film kategóriában pedig 10 mozifilm versenyezhet a legfontosabb díjért.

A szobor:

Eredetileg a szobornak a neve Academy Award of Merit, de az évek során az emberek elkezdték emlegetni Oscarnak, majd az esemény is e néven terjedt el a köztudatban. Hivatalosan az Oscar név nem is szerepel az Akadémia nevében vagy egyéb bejegyzésében. Az elnevezésről számos legenda született, de általában mindegyik arról szól, hogy az akadémia egy alkalmazottja megpillantotta a szobrot és hasonlóságot vélt felfedezni egyik rokona vagy ismerőse között.

A szobor formáját George Stanley alkotta meg. Az arannyal bevont bronzszobor egy art deco stílusú lovagot ábrázol, aki egy keresztes vitéz kardját tartja. A magassága 34 cm és a tömege 3,85 kg.

Az utóbbi években a legjobb film kategóriát megnyert filmek:

2011-es Oscar legjobb film kategória nyertese (jelöltek és nyertesek listája):

A király beszéde

Rendezte:
Tom Hooper (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
David Seidler (forgatókönyírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölések):
4/12

bevételek:
összes: 414,2 millió $
amerikai: 138,8 millió $

2010-es Oscar legjobb film kategória nyertese (jelöltek és nyertesek listája):

A bombák földjén

Rendezte:
Kathryn Bigelow (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Mark Boal (forgatókönyírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölések):
6/9

bevételek:
összes: 49,2 millió $
amerikai: 17,0 millió $

2009-es Oscar legjobb film kategória nyertese (jelöltek és nyertesek listája):

Gettó milliomos

Rendezte:
Danny Boyle (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Simon Beaufoy (forgatókönyírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölések):
4/8

bevételek:
összes: 162,1 millió $
amerikai: 74,3 millió $

2008-as Oscar legjobb film kategória nyertese (jelöltek és nyertesek listája):

Nem vénnek való vidék

Rendezte:
Joel és Ethan Coen (rendezői Oscar)
Forgatókönvírók:
Joel és Ethan Coen (forgatókönyírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
4/5

bevételek:
összes: 298,9 millió $
amerikai: 132,4 millió $

2007-es Oscar legjobb film kategória nyertese (jelöltek és nyertesek listája):

A tégla

Rendezte:
Martin Scorsese (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
William Monahan (forgatókönyírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
4/5

bevételek:
összes: 298,9 millió $
amerikai: 132,4 millió $

2006-os Oscar legjobb film kategória nyertese (jelöltek és nyertesek listája):

Ütközések

Rendezte:
Paul Haggis (rendezői Oscar jelölés)
Forgatókönvíró:
Paul Haggis és Bobby Moresco (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
3/6

bevételek:
összes: 98,4 millió $
amerikai: 54,6 millió $

2005-ös Oscar legjobb film kategória nyertese:

Millió dolláros bébi

Rendezte:
Clint Eastwood (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Paul Haggis (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
4/7

bevételek:
összes: 216,8 millió $
amerikai: 100,5 millió $

2004-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

A Gyűrűk Ura 3

Rendezte:
Peter Jackson (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Fran Walsh, Philippa Boyens és Peter Jackson (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
11/11

bevételek:
összes: 1.119,1 millió $
amerikai: 377,0 millió $

2003-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Chicago

Rendezte:
Rob Marshall (rendezői Oscar jelölés)
Forgatókönvíró:
Bill Condon (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
6/13

bevételek:
összes: 306,8 millió $
amerikai: 170,7 millió $

2002-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Egy csodálatos elme

Rendezte:
Ron Howard (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Akiva Goldsman (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
4/8

bevételek:
összes: 313,5 millió $
amerikai: 170,7 millió $

2001-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Gladiátor

Rendezte:
Ridley Scott (rendezői Oscar jelölés)
Forgatókönvíró:
David H. Franzoni, John Logan, William Nicholson (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
5/12

bevételek:
összes: 457,6 millió $
amerikai: 187,7 millió $

2000-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Amerikai szépség

Rendezte:
Sam Mendes (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Alan Ball (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
5/8

bevételek:
összes: 356,3 millió $
amerikai: 130,1 millió $

1999-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Szerelmes Shakespeare

Rendezte:
John Madden (rendezői Oscar jelölés)
Forgatókönvíró:
Marc Norman, Tom Stoppard (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
7/13

bevételek:
összes: 289,3 millió $
amerikai: 100,3 millió $

1998-as Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Titanic

Rendezte:
James Cameron (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
James Cameron
Oscarok száma (nyert/jelölték):
11/14

bevételek:
összes: 1.843,2 millió $
amerikai: 600,8 millió $

1997-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Az angol beteg

Rendezte:
Anthony Minghella (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Anthony Minghella (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
9/12

bevételek:
összes: 231,9 millió $
amerikai: 78,7 millió $

1996-os Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

A rettenthetetlen

Rendezte:
Mel Gibson (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Randall Wallace (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
5/10

bevételek:
összes: 210,4 millió $
amerikai: 75,6 millió $

1995-ös Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Forrest Gump

Rendezte:
Robert Zemeckis (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Eric Roth (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
6/13

bevételek:
összes: 677,4 millió $
amerikai: 329,7 millió $

1994-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Schindler listája

Rendezte:
Steven Spielberg (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Steven Zaillian (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
7/12

bevételek:
összes: 321,3 millió $
amerikai: 96,1 millió $

1993-as Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Nincs bocsánat

Rendezte:
Clint Eastwood (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
David Webb Peoples (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
4/9

bevételek:
összes: 159,2 millió $
amerikai: 101,2 millió $

1992-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

A bárányok hallgatnak

Rendezte:
Jonathan Demme (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Ted Tally (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
5/7

bevételek:
összes: 272,7 millió $
amerikai: 130,7 millió $

1991-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Farkasokkal táncoló

Rendezte:
Kevin Costner (rendezői Oscar)
Forgatókönvíró:
Michael Blake (forgatókönyvírói Oscar jelölés)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
7/12

bevételek:
összes: 424,2 millió $
amerikai: 184,2 millió $

1990-es Oscar díjátadó legjobb film kategória nyertese:

Miss Daisy sofőrje

Rendezte:
Bruce Beresford
Forgatókönvíró:
Alfred Uhry (forgatókönyvírói Oscar)
Oscarok száma (nyert/jelölték):
4/9

bevételek:
összes: 145,8 millió $
amerikai: 106,6 millió $

Kapcsolodó bejegyzések





  1. Eddig 2 hozzászólás van a “Oscar-díj”-hoz

  2. By beszti on jan 25, 2012 | Reply

    Ahogy nézem csak egy film nyerte el az összes díjat amire jelölték.

  3. By Lau82 on jan 26, 2012 | Reply

    Elég vicces, hogy a Beszélnünk kell Kevinről nem kapott semmilyen jelölést… :S

Szólj hozzá