Igaz lehet a hír, miszerint meglehetősen vastag bőrrel a pofájukon dolgoznak a tengerentúli (rémálom)gyár munkatársai, hiszen a Másnaposok fogdokijával tervezik újraindítani az 1980-as évek egyik legklasszabb/ikusabb filmvígjátékát. Az év gyászhírét a Variety című lap tette közzé, azzal a kiegészítéssel, hogy Ed Helms mellett a készülő Reboot forgatókönyvéért Az éjszaka a múzeumban és a Reno 911 írópárosa fog felelni. Ha a szárba szökkent szóbeszéd után bebizonyosodik, hogy igazak voltak a rémhírek, nem csak az azóta elhunyt Nielsen, de az eredeti, egyetlen és páratlan filmremek lelkes rajongói is perelhetik majd a stúdiót a kimaxolt kegyeletsértés miatt. Az ellenpetíció megfogalmazására jelentkezők nevét, e-mail címét és véleményük rövid, de velős megfogalmazását a kommentrészlegre várjuk!
Teljes mértékben egyetértek a cikk írójával. Ez azért már több a soknál!!
Nagyon remélem, hogy nem fogják megtenni ezt a borzalmasan nagy hibát, s rájönnek, hogy semmi szükség rá. Ha mégis, akkor halálnak halálával hulljanak.
Hogy ennyire nincs ötlet hulivúdba… Majd Leslie Nielsen visszajön mint drakula és kinyír mindenkit 😀
Ezt nem akarom elhinni!! Nincs rá szó hogy ez micsoda mocskos szemét dolog. SOHA SENKI nem fogja elérni a csupaszpisztoly szintet!!!
Én a reboottal nem értek egyett. Lehet még ilyen film vicces, meg minden,de annak ne legyen semmi köze a csupasz pisztolyhoz. Az alap film (tilos hozzányúlni). Plusz Leslie Nielsen forogna a sirjában ha tudná.
Van amit csak régi formájában szabad meghagyni.
Gondolok itt a Robotzsaru filmre amiből szintén egy ujabb változat készül, vagy ott a Dredd bíró amiből szintén volt egy új változat, a korábbi Batman filmekre pl Jack Nicholson „Joker” alakításával, vagy a Knight Rider sorozatra amit feltámasztottak de minek?
Manapság ezek túlzottan erőltetettek, a sztorik ellaposodottak, az alakítások nevetségesek, arról nem is beszélve hogy feleslegesen ölnek pénzt bele.
Mert amikor látjuk a cimet vagy olvasunk róla a legtöbb ember ismeri a filmet de egy újraforgatott részt – még ha más is a történet – minek nézzen meg az ember megint?
Ennél többet ér az hogyha inkább berakom a jól ismert régi verzió lemezét a lejátszóba és úrja megnézem.
Ez pont olyan mint most a Godzilla.
A cim alapján mindenkinek a Roland Emmerich rendezte változat jut eszébe és noha a mostaninak semmi köze nem lesz hozzá de itt akkor már eleve hibázik a cím.
Ugyanis az ugyebár úgy ért véget hogy okot adott a folytatásra.
Vagy ott a Halálfutam Jason Statham-el aminek az első része tökéletes volt, a másodikat pedig elcseszték többek között azzal hogy sok jelenet az első részből volt bevágva, de még inkább a címmel hogy Halálfutam 2 holott előzményfilm volt akkor elvileg nem lehetne 2-es jelzéssel lévő folytatásos címe és még hasonlók.
REBOOT – MAGYARUL MINEK ?:D NEM VOLT ELÉG A VICELŐDÉSBŐL ? INKÁBB EGY ÚJATT NÉZNÉK MEG A RÉGI SZEREPLŐKKEL
Na végre valaki le merte írni azt,hogy A sötét lovag című film csak a 89-es Batman filmnek a műanyag változata volt!Na ez az amivel teljesen egyetértek!Bezzeg annak idején egy csomó embernek szégyenkeznie kellett akkor,amikor ezt nem merte bevallani!Na jó,tudjuk:a Heath Ledger valóban remek színész volt,sajnálatos hogy már nem lehet köztünk(esetleg több DC filmben is szerepelhetett volna még Joker-ként),dehát akkor is a Nicholson már magalapozta a Joker figuráját,a Ledger csak aszerint szerepelt még akkor is,amikor külsőleg adott neki új image-t.És én be is vallom őszintén:a Ledger féle Joker amilyen mutatós volt,éppen ennyire borzalmas is..idióta,beszámíthatlan szereplőként szerepelt,aki nemhogy egy várost,de még a saját „ápolóit” se tudta volna félelemben tartani.Meg aztán emlékszünk a Vámpír csókja című filmre,ahol a Nicolas Cage százszor,ezerszer jobban szerepelt őrült vámpírként?Na az nekem százszor jobb volt!
A Csupasz pisztolyra visszatérve:már nem is emlékszek arra hogy láttam e az összes részét vagy csak valamelyiket,de a Leslie Nielsen szereplését hogy fogják visszaidézni?Hát sehogy,mert az nem is lenne őszinte dolog.
Hollywood meg állandóan csak reboot-olna,újradolgozna mindent,mert már semmi ötlete sincs,már csak a képregényfilmek tartják benne a lelket,meg néhány más apró kísérletük,amivel még meg tudják fogni a nézőket(valameddig)..
TERENSZ:
A Godzilla rossz példa. A mostani változat lesz az igazi, ami hű lesz az eredeti Toho filmekhez melyeket már 1955 óta csinálják (legutóbbi 2004-es).
Az Emmerich változatot folytatták 30 epizódnyi rajzfilm formájában.
*
Ami Leslie Nielsent illeti,utánozhatatlan egyedi humorát rebootolás nem fogja visszaadni. Esetleg Lloyd Bridges szereplésével de már ő sem él sajnos.